Kleb Attila szerint több furcsaság is volt az esettel kapcsolatban, de azt is megkérdezték tőlük a rendőrök, hallottak-e „Allah akbar” kiáltást. Különös kérdéseket kapott a rendőröktől az a fotós, aki a szombat esti robbantás idején épp a megsebesült rendőrjárőrök mögött sétált kedvesével a Teréz körúton. Kleb Attila a Népszabadságnak azt mondta: több dolog is furcsa volt, például az, hogy azon az estén nem volt ott az az idős, mozgássérült hajléktalan, aki egyébként éjjel-nappal ott tartózkodik, csak a leghidegebb téli napokon megy be a szállóra. Ez már a robbanás előtt feltűnt nekik. Néhány lépésnyire, az utcasarkon voltak, amikor a detonáció bekövetkezett. Alig két percen belül már ott volt két civil ruhás ember segíteni a sérült rendőröknek, róluk később kiderült, hogy civil ruhás nyomozók. Kleb Attila azt mondta: nem érti, hogyan kerültek oda ilyen gyorsan. A kihallgatáson az első kérdések között szerepelt, hogy hallottak-e a robbanás előtt „Allah akbar” kiáltást. A...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Na ez kicsit tovább bonyolítja a történetet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Na ez kicsit tovább bonyolítja a történetet.
papa.49
Mesélhetnek nekem amit akarnak, ez egy megrendezett demonstráció volt a migránsok ellen, csak vagy nem értesítették a járőrt, vagy elszúrták az időzítést, ezért sérültek meg!!!
Nagyon kíváncsi lennék a fal mellett fekvő valakire akit már pár perc múlva letakartak fekete fóliával!!!
Amit eddig hallottunk a hivatalos helyekről az szerintem csupán hazugság volt!!!
szaboria1
Valaki nagyon előre tudta az eseményeket és egy kicsit elkúrták az időpontokat mert a HVG előbb meg írta minthogy robbant volna az állítólagos bomba.
eugen4402
@human: Kezdek babonás lenni. Az a kényszerképzetem, hogy itt a Medencében bárhol, bármi történik, "két percen belül ott terem" két civilruhás vitéz, és különös kérdéseket tesz fel. Ettől nagy-nagy nyugalom tölti be a lelkemet, mióta az új gyógyszert szedem...(!)
A biciklis lepippanthat
".. több dolog is furcsa volt, például az, hogy azon az estén nem volt ott az az idős, mozgássérült hajléktalan, aki egyébként éjjel-nappal ott tartózkodik, csak a leghidegebb téli napokon megy be a szállóra."

Persze, hogy nem volt ott, mert a rendőrök felszólították, hogy azonnal hagyja ott a helyszint, mert ott rövidesen egy szeges bomba fog felrobbanni közvetlenül azután, hogy a civil kollégák elfoglalják az előírt pozíciójukat a már előre lezárt műveleti területen!
szaboria1
Felvételeket pedig azért nem láthattunk eddig mert azok még csak most fognak elkészülni az Andy Vajna filmstúdióban.
tutajos
@szaboria1: Ez, komoly?
Na ennek utána járok!
Valami konkrétabb segítséget kérhetek Fórumtárs!
Kösz!
Szókrakész
Fotók hol vannak?!?!?!
Elkobozták?

A két civil meg a sarkon tűkön ülve várt, mikor pukkan már, mikor futhatnak a helyszínre.
Még a végén kiderül, hogy valójában nem is magyarok, csak magyarul beszélő de idegen hatalom titokszolgái.
human
@Szókrakész: Lehet, hogy csak a cím csalóka. Szerintem a szakmája fotós és nem volt nála fényképezőgép. Egy sebész sem hord mindig magánál szikét ugye.
szaboria1
@tutajos: Milyen érdekes ma tették közre a telefonon kért segítséget. Ennyi ideig tartott ezt is megszervezni.
human
@papa.49: Erről a fekete fóliáról még nem hallottam.
papa.49
@human: Keresd végig a képeket egyiken látható a kiszakadt vasrács az ajtó előtt, és a lehullott vakolat, meg díszburkolat a járdán és mellette fekszik valaki, vagy valami fekete fóliával letakarva, a járdára merőlegesen!!!
wagabund
Emléxünk a Lehel úti (Béke térhez közeli) bank portáljának átigazítására? (a mai napig nincs meg a motoros)..
Az ott héderelő csövest felébresztette egy bukósisakos valaki, és kedvesen, kimodottan udvariasan arra kérte, hogy húzzon el most az egyszer, mert csúnya dolog fog történni..A csöves átérezte maradék IQ-jával, hogy ez az ürge nem viccel, jobb felszívódni... aztán azt hallotta, hogy durr...erősen faggatták, hogy nézett ki? hááát...bukósisakos volt...

lehet, hogy itt mégelőbb szólt egy bukósisakos a csövesnek?
az itteni személyleírás is hasonló..úgy egymillió pasira ráhúzható...
silber13
Majd ha titkosítják a dolgokat, akkor lehet igazán gyanakodni.
Hellcat
Áh ez már akkor messziről bűzlött mikor először hallottam róla...
papa.49
@Aki Én: Ma reggel láttam egy képet, de már nem találom ahol a fentebb leírt képen egy fekete fólia volt látható, amivel valami, vagy valaki le volt takarva, mikor a ,,humán,, kérdezte már nem találtam meg azt a képet, ennyi...
papa.49
@human @Aki Én: Most találtam rá a képre ,,NOL. belföld. ,,Kiakarták végezni a rendőreimet- házi készítésű bomba robbant a Teréz körúton,,!
Az első kép mindjárt az amiről beszéltem...
Aki Én
@papa.49: Igen, már megtaláltam közben. Valóban megtévesztő míg nem tudjuk mi történt. Ezekre gondolsz:

nol.hu/data/cikk/1/63/33/17/cikk_1633317/robbanas1.jpg

nol.hu/data/cikk/1/63/33/17/cikk_1633317/robbanas2.jpg
papa.49
@Aki Én: Pontosan ezekre a képekre gondoltam...Ez a kép nekem egészen mást mond mit ami megjelent a hírekbe, és még egy, tegnap délután több nagyfejű ,,részvétet nyilvánított a sebesültek családjának,, na most ezek vagy hazudtak a sebesülésről, vagy akkora bunkók, hogy még azt se tudják a sebesülteknek ,,JOBBULÁST,, szoktunk kívánni, a családnak meg csak halálesetkor kívánunk ,,RÉSZVÉTET,, !!!
Na de a birkapásztoroktól, tehén csőszöktől, libapásztoroktól, a ganajoló kanászoktól, mit lehet várni???
human
@papa.49: @Aki Én: Nekem ez úgy tűnik, hogy rendőri ruha. A helyszínen levághatták róluk, hogy lássák a sérülés mértékét. Olyankor ugye nem ildomos megmozgatni a sérültet, inkább levágják a ruhát.
papa.49
@human: A képen MÉG nincs ott a mentő, a ,,civil ruhás rendőrök,, meg nem valószínű, hogy levágták a ruhát...
Egyébként meg már tökmindegy, én csak azt kívánom a rendőr hölgynek, hogy gyógyuljon fel teljesen, maradéktalanul!!!
human
@papa.49: Mert már elvitték a sebesülteket, nem?
human
@Szókrakész: Mobillal készített fényképeket. Azokat átadta a rendőrségnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.