Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott szerint a demokratikus hatalomgyakorlás legmagasabb formájával élhetnek a magyarok vasárnap, ezzel a lehetőséggel minden demokratának élnie kell.

Az Országgyűlés egykori elnöke, korábbi szocialista képviselő kijelentette: aki valódi demokratának tartja magát, az elmegy szavazni vasárnap, hiszen arra nyílik lehetőség mindenkinek, hogy közvetlenül véleményt nyilvánítson egy fontos kérdésben.

Szili Katalin megjegyezte, hogy ő vasárnap nemmel fog szavazni. Azt mondta: még ha Magyarország el is fogadná a betelepítési kvótát, az a legnagyobb probléma vele, hogy nem jelent megoldást a migrációs válságra.

A miniszterelnöki megbízott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra is, hogy nem pártpolitikai kérdésként tekint a vasárnapi népszavazásra. Sajnálatát fejezte ki, amiért ez az ügy is "ugyanabba a gyűlöletstruktúrába került bele, ami általában a magyar politikai közbeszédet jellemzi".

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Egy volt MSZMP tag hölgy, a rendszerváltás hajnalán elhatározza, hogy belép a Fideszbe, hisz nem szeretne vezetői posztjától megválni. Be is adja a kérelmét, de elutasítják. Nem hagyja annyiban, fellebbez, és végül be is idézik egy magas rangú fideszesekből álló bizottság elé. Lezajlik a meghallgatás, a hölgy szomorúan hazamegy és meséli párjának, hogy sem vették fel.
- Mit mondtak? - kérdezi
- Azt kérdezték, hogy igaz-e, hogy az átkosban részt vettem a 3/3-as MSZMP-s bulikon. Mondtam, hogy igaz.
- Hülye vagy te! Mért nem tagadtad le?
- Nem lehetett, ők is mind ott voltak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Nem elég, hogy Szily pénzért beállt azok közé, akiket korábban megvetett, de még ezt a csiga mentalitást reklámozza is mindenfelé!
Elég undorító, legalább maradjon csendben!
(Te jó ég! Milyen köztársasági elnök lett volna belőle...???)
RonaGyuri
Na kb. ennyi köze van a demokráciához! =))
Ludmilla
undorító,silány nőszemély,minden párt szégyene
Aki Én
A valódi demokrata hű az elveihez.
A valódi demokrata nem szervez kamu népszavazást, ami azt sugallja, megszűnik a migráns áradat Európa felé ha érvényes a szavazás.
A valódi demokrata nem hazaáruló férgezi le a kritikusait ha elmondja véleményét.
volvós
Katimama ! Jól kimosták azt a parányi agyadat !!!
Kutyuska
@Aki Én: A valódi demokrata szólt volna az elmúlt 6 évben a fideszes gazdájának, hogy ne építsen gyűlölet struktúrát, így nem kerülhetett volna ez az ügy is bele a gyűlöletstruktúrába.
nezelodo
Hát nincs előbbre a fidesz azzal, hogy ezt a széltyúkot is megvette kilóra!
Zeta
Ha! Ha valaki demokrata, akkor ,amit februárban aláírt az ellen nem szervez" népszavazást"
Valami címet kellett kapnia, ha már nem szavazták meg , mint köztársasági elnök, és oda állt, ahol nem értékelték! Vagy színház az világ?
Clavigo
Bekaphatod...ha hagyom persze..Oszt jó napot.
Kutyuska
Ha Szili igazi demokrata volna, tele szájjal üvöltött volna Kubatov kopaszainak akciója ellen az NVI-nél.
Eriksson
Ritka rugalmas politikus Szily. Inkább jár emelt fővel másoknak furcsa utakon, mint egy levitézlett vezérbika kolompja után a tehénszarban tapicskolva.
Nemezis
Bizony Katika, az elmúlt pár évben sokszor szerettem volna igazi demokrataként közvetlenül véleményt nyilvánítani egy fontos kérdésben, de a mostani gazdáid nem engedték. Úgy hogy most meg engem nem érdekel.
dr. prédikátor
Akit a fütyisz megvett kilóra az kussoljon!!! Érted te kis lotyó!!!
Perwool
Egy volt MSZMP tag hölgy, a rendszerváltás hajnalán elhatározza, hogy belép a Fideszbe, hisz nem szeretne vezetői posztjától megválni. Be is adja a kérelmét, de elutasítják. Nem hagyja annyiban, fellebbez, és végül be is idézik egy magas rangú fideszesekből álló bizottság elé. Lezajlik a meghallgatás, a hölgy szomorúan hazamegy és meséli párjának, hogy sem vették fel.
- Mit mondtak? - kérdezi
- Azt kérdezték, hogy igaz-e, hogy az átkosban részt vettem a 3/3-as MSZMP-s bulikon. Mondtam, hogy igaz.
- Hülye vagy te! Mért nem tagadtad le?
- Nem lehetett, ők is mind ott voltak.
Clavigo
@Perwool: Azért valamitől én is hányok.. :) :) )))))))))))))
Bringás
A liberális oldal folyamatos uszítása és hergelése ide juttatott bennünket!
Béla333
Valódi demokrata?
Volt MSZMP-s, majd MSZP-s aki végig asszisztált a tolvaj privatizációnak, az ország kifosztásának, majd átreppent a másik oldalra, mert ott több hasznot remélt!
Egy ilyen valaki merészel itt demokratákról beszélni?
Süllyedjen el szégyenében!
Clavigo
@Bringás: Mi van b@rom,,megjöttél ?? Hol jöttél át Oláhországból ?? A zöldhatáron ??
eszegfu
@Eriksson: Igazán jót derültem, hogy Szily "rugalmas" politikus!?.))) Na meg az "emelt fővel", hát az sem semmi!? Mivel nem tettél semmilyen jelet, egyszerüen nem tudom elhinni Rólad, hogy ezt most komolyan gondolod: ez igy a helyes... mármint amit Szily csinál.
eszegfu
@Bringás: Csak vigyázz, nehogy véletlenül tökön lődd Magad (szebben ezt nem lehet körülirni!) nagy elkeseredésedben!!!
Clavigo
@eszegfu: Orbán elvtárs is " emelt fővel " változott át kis komcsiból liberálissá,konzervatívvá,,stb,stb...:) :) :) Szily ?? Öreg komcsi "csatakanca " nem vész el,,csak átalakul...:) :) Épp ami a legjobban kifizetődik.. :) :)
Bringás
@eszegfu: Nem vagyok elkeseredve! Legyenek a libsik!
Eriksson
@eszegfu: Persze, hogy az. Abban az időben amikor ö magas poszton volt, még egészen más volt a bel-, és külpolitika. Mi van, ha ő képviseli még mindig ugyanazt azt a vonalat, s akik ezt számon kérik rajta, azok forgolódnak maguk körül mint a ringlispíl.
eszegfu
@Bringás: Pedig az "ide jutottunk" kifejezés általában nem a sikerhez, hanem a kudarchoz köthető!
eszegfu
@Eriksson: Világos! Persze, hogy minden más volt, mint ahogyan 2x nem tudsz belelépni u.annak a folyónak a vizébe! De azt nem hiszem, hogy egy ember ennyire meg tud változni! Tételezzük fel, hogy ő "még mindig u.azt a vonalat képviseli", amit anno... és akkor csatlakozik a Fideszhez, O.V-hez, aki 8-10 évvel ezelőtt egészen mást mondott, mint most?! Az én izlésem megváltozott az évek alatt (pl. imádtam az édességet, ma meg már rá sem tudok nézni), de a gondolkodásom alapvetően nem. Elfogadom a véleményedet, de nem értünk egyet.
ittott
egy becsületes ember nem árulja el társait
Eriksson
@eszegfu: 8-10 év rengeteg idő. Ha Orbán megváltozott, Szily meg nem, miért ne állnának egy oldalon? :) Vagy éppen fordítva.
"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő."
eszegfu
@Clavigo: Szomoru, hogy ennyi az elvtelen "megélhetési" politikus!:( Nekem is rosszabban megy, mint 5-6 évvel ezelőtt... kb. 30 %-át keresem annak, mint annak idején, mégsem "váltottam" elvet.
eszegfu
@Eriksson: Akkor már csak arra válaszolj, hogy Te más lettél, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt voltál? Nem fizikális értelemben gondolom és nem is kötekedésből kérdezem.
nevemnick
Ami azt illeti ön nem demokrata, hanem egy köpönyegforgató fehérnép. Hazugságok közt él, no nem olyanban, amilyenbe a pórnépet belevitték, hanem a legrosszabb fajtában, amit a vezírétől elfogadott és folyamatoson hangoztat. Az ön új baráti társasága hazaárulónak nevezi azt, aki nem ért egyet velük, akkor ön micsoda?
Neveltetésem nem engedi meg, hogy leírjam...
Lesről vedd be biciklis
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Eriksson
@eszegfu: Bizony más. Tíz éve "A Feri"-re szavaztam, ma már nem tenném.
silber13
@eszegfu: 12:44-re: Lehet szebben!is mondani, bár úgysem érti, ahhoz buta. Tehát Pl: Nehogy megsebezd önnön kezeddel a becses genitáliád!:-))
eszegfu
@silber13: Igazad van...sajnálom és szégyellem is a dolgot... a Te mondatod szinte "költői"!:)))
mr. x
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Bringás
@eszegfu: Nem azt a kifejezést használtam, hogy ide jutottunk, hanem hogy ide juttattak bennünket!
vonotok
Drága Katalin ! Húzón Ón a búbánatos p...a a tanácsaival együtt. Lehet, hogy Önről fogják a legközelebbi szélkakast elnevezni???
eszegfu
@Bringás: Igy igaz! De a lényege akkor is az, hogy "képesek voltak" valakik oda juttatni, valamit elérni a Ti kegyes szándékotok ellenére... tehát nem "sikertörténet"...
Bringás
@eszegfu: Egy kevés pöce is tönkre tud tenni rengeteg friss vizet! Ilyenek a libsik is!
eugen4402
Plakát: TUDTA?
Iskarióthi Judás 30 ezüstje mai pénzre átszámolva kb. 950 US dollárnak, illetve 224 ezer forintnak felel meg (Google).
sokanvagyunk
Én is a NEM mellett - voltam, amikor polgármester akart lenni. - (Nem mintha a város jobban járt így.)
namihami
Na Katika, Te már megszolgáltad a havi harm... nem 1 millió ezüstöt.
A többi, ami ezek után jön, az már csak ráadás a részedről.
szép új világ
Egy demokratikus országban te csak sepregetni járhatnál a parlamentbe.
justhpeter
Kár volt megszólalnia. Nem is értem miért akarja önkezüleg gyarapítani azt a szégyent ami már a fején van.
Ördögvadász
A cél egyértelmű. Állampolgári és becsületi feladata mindenkinek.
Majd követni fogják a többi országok is, akár a kerítés építést.
Eriksson
Szilivel semmi baj nincs. Ha a töltött káposzta már megbuggyant, ne akarjuk lenyomni a torkán.
verőce21
A baloldal olyan, mint az óvodások. Ha igent mond az egyik, akkor ő nemet, és fordítva.
És ezek akarják visszavenni az ország vezetését, bolondok...
vadnarancs
Egy ilyen áruló véleménye kinek számít? Eddig ekézték a fideszesek, most keblükre ölelgetik... Egy gerinctelen ember gerinctelen véleménye...
moareka
Egy demokrata nem csinál a szájából segget...
1magyar
Én inkább azt nem értem, hogy vannak Mo-on olyan tetvek akik muszlimokat akarnak ide.
eugen4402
Na jó! Ezzel a cikkel végeztem!
ANatómiaügyi miniszterelnöki megHízott-nak olvastam státust, lassítanom kell...:-)
Béla333
Nem érdemel már ennyi szót ez a csiga-biga valaki!
eszegfu
@Bringás: Igen! Pont ezért érthetetlen, hogy a Ti "többségetek", ami csak egy "kevés pöce", miért is teszi "tönkre a rengeteg friss vizet"?! Ezek vagytok Ti illibsik!! Az a kérdésem még mindig megválaszolatlan: szoci kormányzás idején is ekkora volt a hangod?! A Fidesz-t és O.V-t is tizkörömmel védted, amikor nem ők kormányoztak?!
evacica
Szili minden, csak nem demokrata! Egy gerinctelen köpönyegforgató áruló, egymegélhetési politikus, hiába a zsosónak nincs szaga, s mindegy, hogy honnan jön, csak jöjjön! Tisztességes ember nem kíváncsi az ilyen senkiházi véleményére!
Kutyuska
@eszegfu: Az igaz, hogy rugalmas, ugyanis nincs gerince.
Bringás
@eszegfu: Mindig is a nemzeti oldallal voltam!
dr. prédikátor
@Bringás: AZTAKURVA!!!Ekkorát hazudni!!! na ehhez kell pofa!!!
Bringás
@dr. prédikátor: Egy ballibsinek nincs nemzete!
eszegfu
@Kutyuska: Ez igaz! Csakhogy nekem a "rugalmas" pozitiv, mig a másik szerintem negativ jelző... de mindenképpen "frappáns" a megfogalmazás, ahogy összehozta.
Bringás
@dr. prédikátor: Már megint hazudozol! Hol lenne neked nemzeted?
A gyökértelen libsiknek nincs identitása!
Bringás
@dr. prédikátor: Az a libsi lakhely. Oda nem megy senki rajtuk kívül.
dr. prédikátor
@Bringás: Nocsak máris kimásztál belőle??? pöcsfej!!!
eszegfu
@Bringás: Ez a "lózungot" le birtad irni nevetés nélkül?! Ezzel nem mondtál semmit sem!! Te képviseled a "nemzeti oldalt"?! Aki ilyeneket ir: "...ennyi hülyeséget röhögve köpnek le a kicsit is gondolkodó emberek...", vagy "...de a kormányfő folyamatosan szivatja ezt a takony bandát..." vagy a ..."magyarság győzött a tetvek felett..." És végül lehet, hogy a "gyökértelen libsiknek nincs identitása", de Te az biztos, hogy egy igazi nagymagyarnemzethy GYÖKÉR vagy, aki képtelen egy gyülölet nélküli mondatot leirni egy cikkhez, aki csak magáról képes elhinni, hogy neki van csak egyedül "nemzete", mindenki más hazudik... jó lenne, ha 1x magadba vagy magadra néznél... nem vagy Te olyan hibátlan. És még az is lehet, hogy O.V. -- ha "gáz" van -- elsőnek Téged rug bele abba a bizonyos pöcegödörbe.
silber13
@Bringás: TegnPersze neked azt kell írni, amit keményen megparancsolnak. ap 12:12-re: Ha jól tudom, a narancsos rabló horda van hatalmon 2010 óta. Akkor kik is tették tönkre az országot a barom megoldásaikkal, hazudozásaikkal? A libsizést meg hagyd abba, mert röhejes, szánaalmas vagy!
Bringás
@silber13: A libsik tették tönkre a gazdaságot a tolvaj, rabló szocikkal!
Bringás
@eszegfu: Nem érdekel a libsik lelki nyomora! Tartsák meg maguknak!
Levendula
De hogyha csak áldemokratának tartja magát, akkor el is megy, meg nem is. Szavaz is meg nem is...
Kutyuska
@eszegfu: Nem tudom, hogy ha Szily visszamenne az MSZP-be, vagy beszállna az Együtt-be vagy a DK-ba dupla annyiért, mint amennyit most zsebre tesz Orbánéktól, akkor is rugalmasnak tekintené-e, aki frappánsan most rugalmasnak tartja.
silber13
@Bringás: 13:42-re: Látod, máér megint gyűlölködsz, fröcsögsz bárgyú müdon halangzsázol, gőzöd nincs semmiről , ám úgy teszel mintha mindentudó, abszolut jólinformált lennél, de ez éltet: a gyűlölködés és a tudat alatti mérhetetlen irígykedés éltet másokkal szemben. kifőzdében vett olcsó babgulyás mellett!. Sivár életed lehet.
simmering73
@silber13: Ez a megvezetett barom még a szavazás előtt koponyavérzést fog kapni. Azért nem agyvérzést, mert az nincs neki.
eszegfu
@Kutyuska: Valószinüleg... ugyanis abból a feltételezésből indulok ki, hogy mindegy ki, csak erősitse a kormánypártot.
dr. prédikátor
@simmering73: Van ennek egyáltalán vére??? lehet csak hugy folyik az ereiben!!!
Bringás
@silber13: A gyűlölködés a te oldalad erőssége!
eszegfu
@silber13: Én is hasonló "következtetésre" jutottam. Nem gondolom, hogy tudna egyáltalán örülni az apró történéseknek... reggelente fügyülnek a madarak, vagy láttam kirepülni a fészekalja kicsiket... mert az ember boldogsága az apróságon mulik. Komolyan mondom ugy gyülöli a "libsiket" is, mintha abban a rendszerben kivégezték volna a szüleit, vagy lecsuszott volna egy miniszteri székről...de az is lehet, hogy otthon a küszöb alól jelent az asszonynak, itt meg "pótolja"... nem tudom.
eszegfu
@dr. prédikátor: Van vére, az biztos, csak nem piros szinü, hanem olyan "nemzeti" piros-fehér-zöld.
dr. prédikátor
@eszegfu: Nem ollan szivárványos??? prájdos???
silber13
@Bringás: Ne űzd az eszed vénember!Igyál - ha olyan jól megy - egy pohárka úzót!
eszegfu
@dr. prédikátor: Lehet...részemről csak egy tipp volt a szinösszeállitás!:))
nezelodo
Mindig nagy öröm, ha hallok erről a hintásleányról, még ha olyan avítt is a cikk, mint ő maga. Nem kellene szépen hazamenni és kussolni Katóka?
wagabund
ez egy beugratós, vagy szopatós cikk? hogy jön ez a napi aktuálhoz? sehogy...
kávézás közben ilyen baromság...pfff...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.