A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban – közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülését követően újságíróknak azt mondta: a robbantás motivációjáról keveset tudni jelenleg, a nyomozás zajlik, a jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista háttérmotiváció nem valószínűsíthető. A jelek szerint a két rendőr vagy a rendőrség volt a célpont, azonban a motivációról biztosat keveset tudni – nyomatékosította.

Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a robbantásról szóló meghallgatás egyetlen dolgot rögzített, hogy az interneten és a médiában megjelent feltételezéseknek nincs valós alapjuk. A pánikkeltésnek helye nincs – szögezte le.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Kósalala megint hozta a gerinctelen, hazug kupakos formáját !!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
Az Iszlám állam robbantana, a fővárosban nem egy üres üzletben kezdené a robbantást.
Az Iszlám állam terroristája olyan helyet választana ahol sokan meg fordulnak.
Az elhiszem, hogy a kormányunk választott olyan helyet ahol nem történik nagyobb baj a robbantás miatt.
A két rendőr meg arra tévedt véletlenül?
Vagy a rendőröket akarták ki iktatni valamely ügy folytán?
vonotok
Valahogy csak ki bírjuk még ezt a párnapot. A kérdés csak, hogy Október 3-án ki - kik lesznek az új ellenség, akik ellen, ennek a mocskos kormánynak harcolni kell.
A cigányság, és utána, a nyugdíjasok???
Mi lett-e büszke népből??, Meddig tudnak még minket megalázni, emberi mivoltunkban sárba taposni?
ÉBREDJÜNK már, ELÉG volt !!!
bra048
Nagyon úgy tűnik a kommunikáció túllép október 2-án. Most hirtelen azt hozták fel többen, hogy szükséges az "alaptörvény módosítás". A rendőreink nem lehetnek merénylet célpontok ! Márpedig most azok voltak. Ergó "valakik" elérhetik a céljukat !.
Szókrakész
"A pánikkeltésnek helye nincs – szögezte le.
Szögezte le!!!

A maradékot pedig a Teréz körúton potyogtattátok el?!?!?:!
Szókrakész
Hát nem is.

Ez nagyon egy Low Budget "merénylet" volt.
Ilyet csak a hobbirobbantók, vagy szűkös anyagi kerettel rendelkező pártok tehetnek.
Melyik pártnak nincs most pénze?!?!?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.