Ha a kormány enged Brüsszelnek, amely ellenőrizetlen migrációt akar rákényszeríteni a magyarokra, meg fog változni az ország – riogatott Orbán elnök kedden az M1 aktuális csatornán.

"Nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk azt a jogot, hogy kizárólag mi, magyarok mondhassuk meg, kikkel akarunk Magyarországon együtt élni" – ismételte meg az orrvérzésig hajtogatott fideszes szlogent.

Szavai szerint a baj most nem annyira a migránsokkal, hanem sokkal inkább Brüsszellel van, amely "ide akar telepíteni hozzánk olyanokat, akikkel mi meg nem akarunk együtt élni". (A valóságban közölték: a befogadásnak szívből kell jönnie, nem lesznek kötelező kvóták)

Orbán szerint Magyarország egy önvédelmi migrációs politikára rendezkedett be, Brüsszelben viszont "kettős mércével mérnek".

Szerinte nem állt volna elő és nem termelődne újra a probléma Európában, ha Görögország az általa aláírt nemzetközi szerződéseknek megfelelően megvédené déli határait.

A miniszterelnök szerint nem is egy migránsválságról, hanem népvándorlásról van szó, ráadásul "ez még csak az előőrs", az igazi nagy nyomás majd akkor nehezedik Európára, amikor "Afrika belsejében is megmozdulnak". – riogatott Orbán.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Hörögj csak Viktor, hörögj!
Úgyse lesz meg az 50%, de legalább mindenki gyűlölni fog mindenkit!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Ha betelepítenek az jó mert azoknak járó juttatástól kevesebbet nem kaphatnak a Magyarok sem. Nem lesz a minimálnyugdíj 28500 forint hanem 60- 70 ezer forint ahogy az unió megszabja.akkor kevesebbet lophattok. Minden ember után most is kap a kormány 10 ezer forintot minden hónapban a kisbabától az idősekig. Hova lesz az a pénz? Hozzám nem jut el.
sentinel216
Ha csuti harci egérnek lenne kétszázezres hadserege, neki menne az Uniónak. mint Horthy a Don-kanyarnak. Ettől minden kitelik.
Béla333
@sentinel216: 13.42
CÖF? Nagy szám lenne!
Veleda
@Apatszerek: 17.10 Azért lásd be, hogy tanárnak véltelek, nem rossz minősítés:))
Csodálkozó
Valódi 100 %-os, feketeöves, 24 karátos IDIÓTA!
solidedge
A német GDP két és félszerese a magyarnak. Ha majd a miénk lesz magasabb talán akkor lehetne kioktatóbb a magyar vélemény. Tehát érzésem szerint soha.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.