A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke feljelentését, melyet Orbán Ráhel és férje bahreini tárgyalásának ügyében tett befolyással való üzérkedés gyanúja miatt.

Az Együtt szerint a BRFK határozata azt bizonyítja, hogy sikeres volt Orbán Ráhel tisztára mosása, s a miniszterelnök családtagjai immár büntetlenül eljárhatnak minden tisztség és állami megbízatás nélkül államügyekben külföldön – olvasható a párt közleményében.

Mint ismert, Orbán Ráhel és Tiborcz István tavaly szeptemberben energiapolitikai tárgyalásokat folytatott egy bahreini miniszterrel. Az Együtt elfogadhatatlanak tartja, hogy bár Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek nincs hivatalos állami tisztsége, ők mégis minden jel szerint a magyar állam és gazdaság fontos ügyeiben járhatnak el Bahreinben. Az ügy a befolyással való üzérkedés gyanúját is felveti, ezért Szigetvári Viktor ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

A tegnapi napon megérkezett a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának elutasító határozata a feljelentésről. Az indoklás szerint azért nem indítható eljárás, mert utólag több olyan sajtóhír jelent meg, melyek miniszteri tájékoztatáson, a magyar résztvevők elmondásán és a NOGA (bahreini Gáz- és Olajügyi Hatóság) közleményén alapulnak, és cáfolják a tárgyalások hivatalos jellegét. Ezért bűncselekmény hiányában utasították el Szigetvári Viktor feljelentését.

Az Együtt szerint a BRFK határozatából kiderül, hogy Orbán Ráhel szerecsenmosdatása sikeres volt, hiszen a nyomozóhatóságokat meggyőzte, hogy a bahreini Gáz- és Olajügyi Hatóság módosította a honlapján található tárgyalásról szóló hírt. Továbbá az ügyben elhangzott nevetséges miniszteri magyarázkodások és Orbán Ráhel pökhendi közleménye is elegendőek voltak arra, hogy cáfolják a tárgyalások hivatalos jellegét.

Az elutasító határozatból ugyanakkor az is bebizonyosodik, hogy a rendőrség szerint nincs semmi kivetni való abban, hogy Orbán Ráhel és férje bahreini kormánytaggal és más hivatalos szervvel tárgyal.

Azonban Orbán Ráhel és férje hiába érzik most azt, hogy megúsztak egy újabb korrupciós ügyet, csak kis időre élvezhetik a „saját lábon állást”. Az Együtt kormányváltás után őket is és az összes magyar embert megkárosító fideszes strómant, barátot, ügyvédet és kormánytagot el fog számoltatni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
@Clavigo: ".A telefonját megtalálták már ??"

Idehaza, ha cigány lopás történik nem nyomoz a rendőrség...tudod diszkrimináció!

Traktor, falopás...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Warlord
@öcsi55: Bocsi, lemaradt a végéről a :-)
papa.49
@bakegya: Milyen kísértetiesen hasonlít a kuszafogú szenátorina trükkjére ez is, hát persze a hazugovics fejében már királyság van, és az ő lánya a királylány, javaslom nekik a Dózsa trónját kellőképpen előkészítve (melegítve izzásig)!!!
öcsi55
@Warlord: Amikor e sorokat írtam a gyógyszert már rég bevettem,de azért kösz a figyelmeztetést! Ha adhatok egy ötletet vegyél be te is valamit nehéz felfogás ellen! Mert látom olyan vagy mint a rendőr aki háromszor nevet egy viccen,amikor elmesélik amikor a többi is nevet és amikor megérti. Legközelebb megpróbálok egyértelműbben fogalmazni,hogy a funkcionális analfabéták is megértsék!
Warlord
@öcsi55: Úgy látom te vagy a rendőr, mert utána írtam, ami lemaradt...
evacica
Miért is nyomoznának? Ráhelék a saját lábukon állnak, apucinak a , világon semmi köze nincs , kicsi lánya tollasodásához, se lánya flegma irritáló stílusához. Hiába az alma nem esik messze a fájától!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.