Folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádol egy 16 éves gyöngyösi fiút az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség.

A 16 éves vádlott és a nála fiatalabb barátja február utolsó napján, a délelőtti tanítás egyik szünetben az egyik gyöngyösi általános iskola lépcsőjén megállította a gyermekkorú sértettet, akit a közeli mosdóba vittek, és ott – miközben lökdösték és rugdosták – közölték vele, hogy másnapra hozzon nekik ötezer forintot, különben meg fogják verni.

A fiú több részletben átadta nekik a spórolt pénzét, ám mivel a fenyegetések nem szűntek meg, a sértett – félelmében – otthon a szülei pénzét vette el azért, hogy azt adja oda a zsarolóinak.

Már a szüleitől lopott az iskolás fiú, hogy a zsarolói ne "öljék meg"

Előfordult, hogy a két elkövető az egyik szünetben az iskolai italautomatánál bántalmazta a sértettet, akinek a fejét nekiszorították a gépnek, miközben a kezét hátracsavarták, és azzal fenyegették, hogy ha nem viszi a pénzt, akkor "meghal". A nyilvánosan elkövetett bántalmazásnak egy tanár közbelépése vetett véget.

Néhány nap múlva a fiú a szüleinek is beszámolt a megpróbáltatásairól, bevallotta nekik, hogy a fenyegetések hatására több ezer forinttal meglopta őket. A szülők ezután fordultak a rendőrséghez.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a fiatalkorú elkövetőt folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja, és indítványozta, hogy a bíróság próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélje. A próbaidő tartamára pedig rendelje el a pártfogói felügyeletét, valamint 35 ezer forint erejéig alkalmazzon vele szemben vagyonelkobzást is. A zsaroló fiatal gyermekkorú társa esetében gyámhatósági intézkedéseket kezdeményezett az ügyészség.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
@Bringás: Volt rá példa, hogy az u.n. úri gyerekek unalomból, szórakozásból, felsőbbrendüségük tudatában vegzálták a szegényebb gyerekeket. A suhancok sokszor kegyetlenek a társaikkal, volt erre példa a Kaposvári gyilkosság is. úri gyerekek élve dobták a Desedába (nyakára követ kötöttek) az osztálytársukat.
Hogy miért? Mert csendes, visszahúzódó, eminens diák volt. Ezért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@Bringás: Figyelted a vádemelést ? Felfüggesztettet kérnek a zsarolóra a másikat meg gyámügyi felügyelet elrendelését kérik. A lényeg a tettes családja jobb módú mint a másiké.
szaboria1
@Bringás: Igen több mint 5 éves tapasztalatom volt mivel jogi osztályon dolgoztam és sokat jártam a főnökömmel tárgyalásokra.
Jozefina
Farkas Flóri neveli utódjait??!!! Ki tudja mit csinál hónapok óta??!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.