Szijjártó Péter köti az ebet a karóhoz, szerinte igenis vannak no go zónák Londonban, bár most nem a BBC-nek beszélt erről, hanem a Népszabadságnak.

Sokat jártam Londonban, sok ott élő magyarral és brittel beszéltem erről, továbbá a kollégáim felhívták a figyelmemet, hogy az interjút kommentelők véleménye is egyértelmű, így nem én vagyok az, aki hadilábon áll a valósággal. Amúgy megyek Londonba október 19-én – mondta a külügyminiszter.

Az interjú csúcspontja mindenképpen ez:

Tavaly egy Steven Emerson nevű amerikai újságíró beszélt angliai no go zónákról, mire David Cameron akkori miniszterelnök azt mondta, idióta ez a krapek, és majdnem félrenyelte a reggeli zabpehelykásáját, amikor meghallotta, miket beszél. Minek közismert tényekkel vitatkozni?

– Én sem értem, miért vitatkozott velem közismert tényeken a BBC riportere.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
@Bringás: 11.23
A XII ker. Cinege út is ilyen, ahová földi halandó nem tudja betenni a lábát. a TEK zárt területté nyilvánította! No Go!
(Orbán háza)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
Petikém!

Begyűjtök egy párat neked Európából.
Hogy legközelebb az idióta libsik ne tudjanak vitatkozni ezen.

Ha már a saját hazájukat(ha az az ő hazájuk) nem ismerik, akkor a cikkekből megtudják mi is történik ott.
vadnarancs
Tarajos az égést égeti. Ez egy fizikai-kémiai zseni!
vadnarancs
@human: Tarajos fejében meg no brain zóna van...
eugen4402
@RonaGyuri: Köszi a Molenbeek-riportot... Eddig a hazai médiából értesültem, hogy az a városrész maga a pokol, valóságos sátánok által benépesített óriási fertő Európa térképén. Bevallom: csak ámultam, mert a kamera egészen másról számolt be: az egy élhető emberi míliő. Ahogy a hölgy elmondta, létezik bűnözés, de azért van a rendőrség, hogy mederben tartsa. Figyeltem a szemét, mennyire nem értette, miért hamisítják a magyarok a valóságot...?!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.