Arra utasítottak hivatalnokokat, hogy külön kiosztott telefonokkal, Kubatov-listával és egy Fidesz-KDNP-s logóval ellátott kétoldalas útmutatóval felfegyverkezve egy-egy vidéki szavazókörzetben hívogassanak szavazókat, és győzködjék őket a népszavazás fontosságáról – írja a 444.hu.

Ezt több forrásból is megerősítették a 444-nek, az ügyről megkérdezték este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját is, aki a következőket mondta:

Alapvetően, hogy ha egy kormány intézményesen elkötelezi magát parlamenti felhatalmazással egy népszavazás mellett, akkor a kormány alkalmazottainak lehetőségük van arra, hogy ebben részt vegyenek. És ha ehhez nekik mondjuk egy kommunikációs támpont kell, én azt azért nem tartom egy nagyon durva dolognak.

Kocsis arra a kérdésre, hogy kaphat a minisztériumi közhivatalnok fizetést, ha közben arra buzdít munkaidőben, hogy menjenek el szavazni az állampolgárok úgy válaszolt, hogy:

Hát, hogy ha ez valamilyen módon része a munkájának...ugye, azt kérdezte, kaphat-e ezért fizetést. Én azt gondolom, hogy ezek a közszolgák nem ezért kapják a fizetésüket, hanem van egy állásuk, és azért kapják a fizetésüket. És hogy ha egy ügy, most teljesen mindegy, hogy milyen ügy része az ő munkájuknak, akkor azért ugyanúgy megkapják a fizetésüket.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
@namihami: 2018-ra megalakulnak a munkahelyi szocialista brigádok, munkahelyi párttitkárok lesz kommunista szombat, a FICSAK Orbán születésnapján felvonul, és élteti a Kedves Vezetőt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Egy pillanatra abba gondoljunk bele, hogy mi van akkor, ha az a közhivatalnok, akit ilyen mocskos munkára utasítanak nem ért egyet a Fidesz hazugság kampányával?
Annak ellenére kell dícsérgetni a Fideszt, hogy esetleg utálja őket!
Ez olyan lélek romboló, hogy erre nincsenek is szavak!
Ez a tökfej meg még úgy néz ki, büszke is erre a mocskosságra!
vonotok
Azzal lehet, hogy nincs is baj, de akkor az alaptörvényeteket kell ismét módosítani.
Bár ezt Ti nagyon könnyen megtudjátok oldani.
namihami
A 2018-as választások előtt már a munkaköri kötelességek közé is be fogják tenni.
""Egyenlő pályák, egyenlő esélyek--én biciklivel megyek.""-miként a régi kabaréban már elhangzott.
Perwool
@namihami: 2018-ra megalakulnak a munkahelyi szocialista brigádok, munkahelyi párttitkárok lesz kommunista szombat, a FICSAK Orbán születésnapján felvonul, és élteti a Kedves Vezetőt.
Perwool
Gondolom, ha valamelyik "ellenzéki" párt kérte volna fel a hivatal dolgozóit az is tök természetes lenne. Minden további nélkül mehetnének, telefonálhatnának az "igen" szavazatokért és, hogy ne menjenek szavazni??!! Életszerű!
kepkezelo.com/images/o9mec3lrj2duqky3bidg.jpg
volvós
Mégis csak igaza volt Ungár Klárának...
Még a Biróság is ugy vélte, hogy ez a kis
kocsog ( F:pákó ) a PRIDE egyik attrakciója...
Mátéka ! A mai cumi meg volt ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.