Több mint másfél órát várt a mentőkre az az asszony, aki az MO-son kapott infarktust és agyvérzést – írja a NOL.hu.

A 37 éves nő a hétéves lányát vitte hazafelé, amikor az autópályán rosszul lett. Az autót még sikerült a leállósávba manővereznie, még maga hívta a mentőket, szólt a családjának is, hogy jöjjenek, mert baj van, majd elvesztette az eszméletét.

Mire a család és a barátok odaértek, az asszony már nagyon rosszul volt, kisebb időkre tért magához, fájlalta a mellkasát, nem tudta értelmes szavakká formálni a hangokat, arca, keze zsibbadt. A mentők meg nem jöttek.

Az első hívás, alig valamivel hat óra után történt, ezt követően a család és a barátok ismételt sürgetésére, 18 óra 55 perckor a mentőirányítás azzal nyugtatta őket, hogy mindjárt odaér a kocsi. Az autó azonban nem jött. A harmadik hívásnál, 19 óra 5 perckor a diszpécser azt mondta: most, ebben pillanatban indította el a rohammentőt. Végül fél nyolc után érkezett meg a mentő.

És itt nem ért véget a kálvária: a kórházban nem működött a CT...

Az OMSZ elismerte a késést és azzal magyarázták, hogy a riasztás után egy nem lélegző csecsemőhöz kértek segítséget, ezért a mentésirányító a kiküldött mentőegységet rádión átküldte arra a címre.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@dr. prédikátor: tedd össze hátsó mellső csülkeidet! van ahol nem három hetet, hanem két - három hónapot kell várni! :)
Tudod miért nem válaszolt? A hallgatás beleegyezés! ( Bocsi a morbid megjegyzésért!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
@Desischado: Igen még szerencse hogy használom a Kinai tigristapaszt ami enyhíti a fájdalmamat!!!
micfild
@Desischado: Az a baj, hogy már a fideSS előtt is hónapot kellett várni egy -egy vizsgálatra. Igaz azóta még több is lehet vagy be sem utal a háziorvos... csak felír valamit.. amitől vagy jobban leszel vagy nem
micfild
@dr. prédikátor: Próbáld ki a zöldkagyló kapszulát.
dr. prédikátor
@micfild: nekem ez jött be. Ha felteszem, 5-10 perc mulva már hat.Vízálló és 3-4 napig jó!
Desischado
@dr. prédikátor: A lehető legjobbakat kívánom neked! Hála az égnek, hogy legalább a tapasz működik nálad. Őszintén örülök!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.