Nem hitelesítette szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazási kezdeményezést.

A kezdeményezést Erdélyi Katalin Krisztina nyújtotta be magánszemélyként szeptember 6-án. A kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?"

A vitában Patyi András NVB-elnök azt javasolta, ne hitelesítsék a kérdést. Emlékeztetett rá, hogy a hatályon kívül helyezendő törvény szervezetalakítási kérdésekről rendelkezik, létrehoz például egy központi hivatalt Olimpiai Megvalósíthatósági Hatóság elnevezéssel – amelynek már rendelkezett a jogállásáról, költségvetéséről –, valamint például az Olimpiai védnökök testületét.

Emellett – mint mondta – vizsgálni kell azt is, hogy a törvény érinti az olimpiai jelkép használatáról szóló nemzetközi egyezményt is, az alaptörvény szerint viszont nem lehet nemzetközi szerződésről népszavazást tartani. Azt is felvetette, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mivel a törvény szól az illetékmentességről és adókedvezményekről is, és így ugyancsak tiltott tárgykörbe tartozhat.

Rádi Péter választott tag felvetette, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének, mivel azt a hamis látszatot kelti, mintha a törvény visszavonása a pályázat visszavonását jelentené, és megakadályozná az olimpia rendezését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény hatályon kívül helyezése nem jelenti a pályázat visszavonását is, mert a törvény nem feltétele a rendezésnek, csak elősegíti azt, támogatja.

Bodolai László, az LMP delegáltja ezzel nem értett egyet, véleménye szerint a kérdés egyértelmű. Arra is kitért, hogy a törvény egyes szervezetalakítási rendelkezései még nem léptek hatályba, ezért a törvény hatályon kívül helyezése nem érintené ezeket a még hatályba sem lépett szervezetalakítási rendelkezéseket.

Nem értett egyet a hitelesítés megtagadásával Litresits András, az MSZP delegáltja sem. Véleménye szerint téves az a hivatkozás, hogy a törvény költségvetési kérdést érint, mert a Kúria szerint annak eldöntésekor, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés érinti-e a költségvetést, figyelemmel kell lenni a kérdés tárgyára. Mint mondta, ez a kérdés van annyira fajsúlyos, hogy megkérdezzék róla az állampolgárokat.

Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja szerint nem azt kell vizsgálni, mi van a kezdeményezés mögött, hanem, hogy maga a jogszabály hatályon kívül helyezhető-e.

Tóta Áronné választott tag is amellett érvelt, hogy a kérdés érinti az Országgyűlés szervezetalakítási jogkörét. Lovas András, a KDNP delegáltja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdés a törvény hatályon kívül helyezéséről szól, nem pedig az olimpiáról. Boda Pál választott tag szerint is megtévesztő a kérdés, mert Budapest az Országgyűlés nélkül is megrendezheti az olimpiát.

Az NVB többsége 9:2 arányban – Litresits András és Bodolai László ellenszavazatával – úgy döntött, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mert a törvény hatályon kívül helyezése az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdést érint, a már létrehozott és létrehozandó szervezetek tekintetében. A kérdés emellett az NVB szerint nem felel meg a választópolgári egyértelműségnek sem, mert azt a hamis látszatot kelti, mintha a törvény visszavonása a pályázat visszavonását jelentené.

Az NVB többsége azt viszont elvetette, hogy az indoklásba belevegyék, a nemzetközi szerződésbe ütközés valamint az adó- és illetékszabályok miatt a tiltott tárgykörbe ütközne a kérdés hitelesítése.

Az NVB határozata nem jogerős, ellene tizenöt napon belül lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Tahat a valasztokpolgarok penze johet ezerrel, de a velemenyuket tartsak meg. F@sza!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wpym
Tahat a valasztokpolgarok penze johet ezerrel, de a velemenyuket tartsak meg. F@sza!!!
Béla333
Se az Olimpiáról, se a földügyekről, az alaptörvényről vagy Paks II-ről nem mondhatunk véleményt ebben a fene nagy Orbáni demokráciában, az Orbanisztánban.
Pedig akár az Olimpia kérdése is fontosabb, mint az a kamu kérdés amiről október 2-án szavaztattak volna minket!
micfild
@Béla333: pedig tuti ezek közül mindegyik érvénytelen lenne. az általad felsoroltak közül 3ról a népek azt sem tudják mi az. vagy megszavaznák- mert orbán aszonta jóaznektek.
I.raptor
Bassza meg!
Tegyük már fel népszavazásra:
Egyet ért Ön azzal, hogy vasárnap a templomok, imaházak, felekezeti helyiségek zárva tartsanak?
Cicamama55
Tisztában vannak azzal, hogy biztos elutasítással végződne! Ebben a k..va nagy jólétben/ :( / még ezt is a nyakunkba tennék?!
Béla333
@micfild: 18.09
Szerintem meg ha a migráncsos egy témára elpacsizott 15 milliárdot szétosztanánk a 4 ügyben való felvilágosításra, biztos hogy érvényes lenne a szavazás!
Szerintem!
JAJMÁR
Most meg attól xsrják össze msgukat, hogy érvényesen is tud szavazni a nép? Bizony tud ha értelme van. Mindjárt látszana mekkora a pártokon átívelő ödszefogó tömeg valójàban.
1magyar
Na azon buknának akkorát, hogy csak na! Arra a kérdésre, hogy akar-e olimpiát Mo-on, 99 %-os NEM lenne.
micfild
@Béla333: Az lehet.. de ilyesmi eszük ágában sincs
nemfideszes
Érdekes, hogy az emberek véleménye csak addig fontos számukra amíg az a fidesz érdekeit szolgálja.
human
Olimpia itt nem lesz. A választás tétje Orbán számra csak annyi lenne, hogy hány évig tudnak még lopni az olimpiára hivatkozva.
egyvandor
Az 50% +1 szavazat mint érvényességi küszöb a nem Gorbán által kezdeményezett népszavazásokra lett kitalálva. De "Ne kockáctassunk" !
Ha akkor is csak 98% lenne az elutasítók száma 40%-os részvétel mellet akkor is 98%-os ként értelmezhetnénk a győzelmet?
Van olyan suttyó érvelés hogy ez Bp. hatásköre. Tényleg csak Budapest fizeti. És ha igen, a városé lesz az esetleges bevétel is? Vagy a bevétel az a haveroké?
egyvandor
@nemfideszes: Kamu konzultáció kamu népszavazás menet, mert úgyis azt csinálnak utánnam amit már előre elterveztek legfeljebb alakítanak a kommunikáción. Ami meg érinti az embereket és konkrét lépésre kötelezné őket, ne adj Isten ellenükre is lehet, abban tutira nem lehet népszavazás.
mekkelek
@egyvandor: A költség a mienk, a bevétel a királyi családé és udvartartásáé.
Nessy
Kéretik megjegyezni, hogy" qvod licet Iovi, non licet Bovi " magyarra fordítva:amit szabad Orbánnak, azt nem szabad az ökörnek!
öcsi55
Demokrácia veri a biztosítékot ! Itt csak arról lehet népszavazást tartani amiről Orbaneszku Viktorbasi engedélyezi.Rómát ne hasonlítsuk Budapesthez nem az a kategória (, már csak azért sem, mert a római polgármester egy értelmes nő a budapesti meg egy hülye f.-.)...anyagi okokra hivatkozva lemondta az olimpiát . Brazíliának 13 milliárd $azaz 3250 milliárd kb Ft került az olimpia . Kérdezem nekünk miből telne? Természetesen alaphangon még vagy 25% korrupciós felárat is hozzá kell számolni.
nemfideszes
Az olimpia és Paks semmi másról nem szól, csak hogy az EU-s csapok elzárása után (2020) is lehessen mit ellopni. Az árát meg majd évtizedeken át fizethetjük gyermekeinkkel egyetemben, miközben ők már luxus jachtokon süttetik potrohos hasukat, rajtunk röhögve.
perfekt
Bízom benne,hogy a NOB. jelölő bizottsága,nem ítéli nekünk,a rendezés jogát.Bár a világot markában tartó nemzetközi financiális érdekeltségek szava a döntő ,és a korrupciók.Lényege-melyik országokból tudják kiszivattyúzni a pénzt--és ezzel eladósítva az országot tönkre tenni!.Rentábilis Olimpia még nem volt----viszont-a rendezésből nagyon sokan meggazdagodtak már.
nevemnick
Ez a nemzeti sportbuzi miért nem a NOB elnöki posztját célozta meg? Plagi palival már rég a rácsos akadémián zsugáznának, mi meg nem a béka segge alól pislognánk.
perfekt
@nevemnick: 21:36 ra.Háát nem ott vagyunk már?
nevemnick
@perfekt: csak nem akartam megijeszteni a fidesses birkákat. :D
Perwool
", hogy a törvény érinti az olimpiai jelkép használatáról szóló nemzetközi egyezményt is, az alaptörvény szerint viszont nem lehet nemzetközi szerződésről népszavazást tartani."
Megállapítják mindezt 2 nappal a kvóta-népszavazás után!!! Ami szintén nemzetközi egyezményt sértett!
Azt az utasítást kapták, hogy meg kell akadályozni a népszavazást! Ennyi!
Utoljára itt a 300 forintos vizitdíjról lehetett, népszavazást tartani+ majdnem a boltzárról..."mecsoda" életbe vágó több milliárdról szóltak...
agnes200
Nevetséges. De hát mi nem az ebben az országban?

Félnek, hogy nemmel szavazna a többség. Félnek, hogy leszavaznánk ezt az építkezési mutyijukat. A Paks II. is egy nagy építkezési mutyi a haverokkal. Emiatt arról sem lehetett szavaznunk.
cs.n.
Laspalmas legalább megpróbálta, bár csak a csodákban bízott. De ez is valami, hogy idáig eljutottak. Sovány vigasz ez, de legalább tudhatják, hogy sokan vannak velük.
Zeta
Velemenyt mondani,barmirol,ami a Fidesz tekintelyet rombolja?
justhpeter
Három dologról lehetne egyben is. A tákolmányról, Paks II-ről és az olimpiáról. Teljes lenne a népakarat győzelme.
namihami
@Zeta: ""tekintélyét""? - miért van, volt nekik?
Akkor jól eldugták előlünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.