A Teréz körúti robbantással összefüggésben csütörtökig 591 bejelentés érkezett és 34 felvételt töltöttek fel a Belügyminisztérium által létrehozott internetes oldalra a felderítő munkát segítendő – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.

A rendőrség honlapján megjelent tájékoztatás szerint tovább folyik a hajsza a Teréz körúti robbantó után. A Központi Nyomozó Főügyészség és a rendőrség folyamatosan gyűjti és értékeli az adatokat a szeptember 24-én történt bűncselekménnyel kapcsolatban. Az intenzív munka az általános közbiztonsági helyzetre is kihat – írták.

A közlemény szerint a nyomozati cselekmények, a rendőri jelenlét során több más bűnöző is rendőrkézre került. A robbantás napja óta, október 5-én éjfélig a rendőrség 1874 embert fogott el, közülük 492-őt érvényben lévő körözés alapján. 1045 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten, további 1066 embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő – közölte a kommunikációs szolgálat.

A rendőrség hétfőn azt közölte, hogy addig 430 bejelentés érkezett a robbantással kapcsolatban az ingyenesen hívható zöld számra, továbbá az elkövető felkutatása érdekében létrehozott oldalra 30 kép- és videofelvételt töltöttek fel.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
A TEK és a magyar titkos szolgálat olyan hatékonyan védi Európát, hogy kétszázezer SIM kártyát adtak el egy hajléktalan nevére. Tudtuk meg a belgáktól.
Hja kérem ha a magyar szervek fő feladata a G. hatalmának biztosítása akkor minden megtörténhet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@human: Illiuberáliában nem szokás bukta esetén lemondani, ebből a szempontból még a XIX.sz. főúri vezetői is tiszteségesebbek voltak, mint ez a horda.
anka
A DNS minta elveszett az MTK pálya kijelző tesztelésénél...
img7.dreamies.de/img/482/b/8a1geotkfq9.jpg
- magyarul..., ezt meg szívták..., vagy minket szívatnak? :D
anka
@eugen4402: - jaaaaaaa a felső hsz-t neked szántam!
wagabund
@Peller Anikó: 22.11...

nekem tökmindegy, csak reszelgetem a körmöm...
...de reszelgetés közben azon tűnődöm, hogy fogják megmagyarázni hónapok múéva, hogy még a nyomát sem találják, amit bottal üthetnének?

Figyeld meg, néhány habzószájú nemsokára megkérdezi, hogy egyáltalán dolgoznak-e a zügyön? ez a kérdés qurvára nem hiányzik a kormánypártnak(sem)...
úgyhogy van ott kőccség rendesen...ráadásul egyre kínosabb bejelenteni, hogy mennyi...

szóval az a tíz milla egyre kisebbnek tűnik...lassan szabadszemmel nem is látható a kiadásokhoz képest...a tettes meg valahol röhög.

szerintem.
Peller Anikó
Na jó, hát a nyomok eltüntetése sem olcsó.
papa.49
Hát persze ,,hajszolják, csak közben vigyáznak, nehogy véletlenül még elfogják,, a beépített elkövetőt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.