Befejezte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a vasárnapi népszavazáshoz érkezett levélszavazatok összeszámlálását csütörtök késő este, így megvan az előzetes végleges eredmény – mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke az MTI-nek. Eszerint az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen: 56 ezren "igen"-nel, 3 millió 361 ezren "nem"-mel. A 1990 óta csak egy népszavazáson szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a "nem"-re.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a 130 356 érvényes levélszavazat 99,23 százaléka volt "nem", és 0,77 százaléka "igen" voks. Elmondta: a határon túl élő, állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároktól 154 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből lett 130 ezer érvényes. Ez jobb arány, mint legutóbb, 2014-ben ugyanis a 158 ezerből 128 ezer volt érvényes.

Az NVI-ben pénteken kézzel is megszámolják a levélszavazatokat, ezután tudják a végleges adatokat – tervei szerint kedden – benyújtani a Nemzeti Választási Bizottságnak, amely kiállítja az eredményről a jegyzőkönyvet, a jogorvoslati határidők lejárta után pedig megállapítja az országos népszavazás végeredményét – tájékoztatott az NVI elnöke.

A Magyarországon és a külképviseleteken a szavazókörökben leadott, valamint a levélben beérkezetett szavazatokat összesítése szerint a szavazáson 3 642 671-en vettek részt. 3 417 572-en, az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen, 56 157-en "igen"-nel, 3 361 415-en "nem"-mel.

A valasztas.hu-n található adatok szerint 1990 óta, a kvótareferendum előtt négy országos népszavazást tartottak, amelyen összesen hét kérdést tettek föl: a NATO- és az EU-csatlakozásról, az egészségügyi intézmények állami tulajdonban tartásáról, a kedvezményes honosításról, a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról. Ezek közül

egyetlen esetben szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a "nem"-ekre: a 2008-as népszavazás első kérdésére, a kórházi napidíj elutasítására 3 385 981 "igen" szavazat érkezett.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Szerintem tok mindegy az arany. A lenyeg hogy ervenytelen szavazast nem lehet figyelembe venni. Mehet a kukaba a 10 milliard utan amit a fideSS elcseszett a kozpenzbol
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
peno
@Yoda69:...már csak az volna jó tudni mire ez a nagy öröm?Lesz ekkora az öröm mikor a migráns meg magyarázza,hogy hol a helyed?
peno
@simmering73: tudod miért nem lett érvényes a népszavazás?...mert sok l...jancsi bedőlt a migráns szopóknak.
simmering73
Az agyhalott birkák meg itt nyüszítenek.
Clavigo
Érvénytelen volt a népszavazás. Tizenpár mrd. besöpörve...oszt jó napot.biiiiiirkáák..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.