Kevés napsütés után a következő napokban jellemzően borús, csapadékos idő várható, néhol kiadós esőzésekre is készülni kell. A hétvégére némileg javul és melegszik az idő, helyenként a leghidegebb órákban is 10 fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn hosszabb napos időszakokra az ország északi felén, és főként délelőtt lehet számítani, késő délutántól egyre többfelé ered el az eső. Északon, északkeleten számottevő csapadék estig nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Kedden többnyire borult lesz az ég, de a Nyugat-Dunántúlon akár néhány órára is kisüthet a nap. Délelőtt a Dunántúlon megszűnik az eső, majd délután délkelet felől újabb csapadékzóna érkezik, így ekkor főként a Dunától keletre ered el az eső. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet. Napközben 8-13 fokig melegszik a levegő, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.

Szerdán a Dunántúlon csak elvétve eshet az eső, a Dunától keletre viszont több helyen várható eső, akár jelentős (10-20 milliméternyi) csapadékkal. Emellett megélénkül, helyenként megerősödhet a szél is. A minimumhőmérséklet 4-9, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű.

Csütörtökön délelőtt északkeleten még eshet az eső, de délután már ott sem várható csapadék. A leghidegebb órákban 0-8 fok lehet. Napközben általában 10-15 fokig melegszik a levegő, de a tartósabban felhős északkeleti megyékben kevéssel 10 fok alatt marad a csúcsérték.

Pénteken megélénkül, helyenként megerősödik a szél, szórványosan eső, zápor előfordulhat, de jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap is megélénkülhet a szél, és elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat. A minimumhőmérséklet 4-9 között valószínű, míg a maximumok 11-16 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mi ebben a fura, október közeoén ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@verőce21: nekem ugyan nem hiányzik az eső, de Neked jó munkát!
Cicamama55
@verőce21: Jó kertészkedést! Mi ma ültettünk, úgy hogy tőlünk már nyugodtan eshet! :)
verőce21
@Cicamama55: Jól csináltátok! Én még várok pár napot, nagyon száraz a talaj mélyebben.
Mézike
@verőce21: Kisherceg! Nem tudom éppe3n melyik bolygón tartózkodsz de itt térdig ér a sár.:-)
Ha gondolod küldök belőle, utánvétellel természetesen...
simmering73
Budapesten kedden hajnalban, reggel és pénteken lesz nem jelentős mennyiségű eső (mai előrejelzés).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.