Szeptember végén jelent meg a WEF (World Economic Forum) éves versenyképességi jelentése, a Versenyképességi riport (The Global Competitiveness Report). Magyarország helyezése, akár csak tavaly, tavalyelőtt és általában az Orbán-kormány alatt mindig, ismét romlott. Sikerült a 63. helyről a 69. helyre kapaszkodnunk. Ez önmagában szomorú. Viszont a Nemzetgazdasági Minisztérium reagált is erre a „hírre”, az pedig szégyenletes. Ugyanis kevés szégyenteljesebb dolog van annál, mint amikor az embert komplett idiótának nézik azok, akiket ő tart el. A minisztérium közleményében gyakorlatilag lesöpri a WEF versenyképességi értékelését azzal, hogy a versenyképesség nem is azt jelenti, amit és ahogy a tanulmány mér. A minisztérium szerint a versenyképesség, idézem: az, hogy a magyar gazdaság milyen ütemben bővül, növekszik-e a foglalkoztatottság, egyensúlyban van-e az államháztartás, csökken-e az államadósság. Akkor most egyértelmű, és talán kioktató is leszek: nem, nem azt jelenti...

Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A Fidesz olyan birodalmat épít, amelyet csak egyre nagyobb hazugságokkal lehet életben tartani. Azért olyan fontos a kritikus média megölése, hogy az emberekhez ne jusson el a tény. Csúfos véget kívánok a hazug rendszernek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
Ha rontottunk hat helyet akkor rontottunk hat helyet...kurvára mindegy mit pofáznak bele...az 6 hely rontás. Ahogy a népszavazás is érvénytelen lett...senkit nem érdekel a 3 millió birka meg a 98%...érvénytelen...ennyi.
volvós
@quadrocopter: 20:58

A kupaklalának nem ovális, hanem orális !!!
Nessy
Kérem szépen, matematikailag rontottunk, de politikailag nyertünk! Tanuljunk a "nagyoktól"!
simmering73
Nem úgy van az. Attól függ, honnan nézzük. Ha fentről lefelé, akkor romlott. Ha viszont lentről fölfelé nézzük, akkor javult. Ilyen egyszerű.
kakaósbögre
rutineljárás.de ez nem is nekünk szól hanem az Új Egységnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.