Agárdi Bélát pedofíliával vádolják, otthonából vitte el őt a TEK. A férfi szerint politikai okokból akarják lejáratni őt. Agárdi Béla tagadja, hogy édességért és csokiért cserébe 14 éves fiúkat rontott volna meg.– A múlt héten szerda reggel bekopogott két TEK-es rendőr és egy nyomozó. Azt mondták, velük kell mennem, és bilincset raktak rám. Nem is kérdeztem az okát, hiszen már hetek óta ment rólam a pletyka. "A nyomozó azt mondta, őrizetbe vesznek, mert pedofíliával gyanúsítanak. Sírva feleltem a kérdéseire, meggyőződésem, hogy politikai támadás folyik ellenem. Ugyanis pár hete az indítványomra feloszlatta magát a képviselő-testület,"aminek nem mindenki örült. Szerencsére három nap múlva kiengedtek, pedig már meg akartam magam ölni a szégyentől – mondta a Lokálnak. Agárdi Béla most hatvan napig nem mehet a nagyvázsonyi iskola és bolt közelébe, és a közösségi házba sem teheti be a lábát. – Két hét múlva önkormányzati választás lesz.

Forrás: faktor.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt felhasználó
@Bringás: Te gyökér! Liberálisan szabadelvű nem lehet valaki, mert a kettő ugyanazt jelenti. Úgy magyarkodjál már kérlek, hogy legalább egy tetves mondatot értelmesen, értelmezhetően fogalmazzál meg. Te biztosan nem a hagyományőrző, értelmiségi jobboldali vagy Papi:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@ziziplanet: Ne bántsd, korán abbahagyta a sulit, túlkoros lett, de ha nem itatnád és etetnéd, magától is kipusztulna.
eszegfu
@quadrocopter: Rohadt sokat kell még arra várni, hogy "magától kipusztuljon"! Nem tudom milyen kötélidegekkel rendelkezel, meg milyen módszered van, hogy leküzd a válaszadási ingerenciádat?
Törölt felhasználó
@quadrocopter: Tévedsz, mármint azzal, hogy bántom ezzel...:) Élvezi szerintem, még azt is megkockáztatom, hogy fojtogatja magát örömében miközben a propit olvassa..
quadrocopter
@eszegfu: Attól nem lesz több agysejtje ennek a példánynak, ha megpróbálod befolyásolni, vagy ellentmondasz neki, annál jobban élvez, hisz ez az a típus, amelyik a tömött, meleg étteremben is csak azért fingik hangosat és jó büdöset, hogy élvezze az emberek döbbenetét. Tisztában van azzal, hogy ótvaros baromságokat firkál, de a reakciókat élvezi és várja is! Ha nem kap reagálást, magával fog társalogni, ami már az agy irreverzibilis folyamatainak megbízható jele, a leépülés garanciája. Ezért jár erre az oldalra, mert a fajtája oldalain kiröhögnék, itt viszoint azt kapja a baromságaiért, amit elvár!
Tehát ne etesd az állatot! Már csak azért se, mert nulla józsinak, nulla az értéke is!

@ziziplanet: Látom, elfutottál a lényeg mellett, egy percig sem gondoltam komolyan, hogy ne bántsd, hisz megérdemli a szellemi rövidgatya, de ha eteted, akkor nem fog kipusztulni!
Törölt felhasználó
@quadrocopter: Nagyszámok törvénye alapján mindig etetni fogja valaki. Próbáltam elbeszélgetni vele, tudomást sem venni róla. Most éppen abban vagyok, hogy meddig bírja. Szinte szociológiai kisérletben vagyok vele. Miszerint egy antiszociális, közöTsségellenes magatartás meddig tartható fent az adott közösségben pozitív visszacsatolás nélkül. Minden embernek kellenek pozitív visszajelzések. Bringás itt tölti a napjának aktív részét és széllel szemben pisál. A propin a jobboldali nézetű emberek is elhatárolódnak tőle.. Nem tudom eldönteni, hogy simán szociopata vagy tudathasadásos is. Elvei nincsenek csak dogmatikus átvett nézetei, de abból azok, amiket még a keménymagos fidesz szavazók sem gondolnak komolyan. Szóval bevallam őszintén én most gondolkodás nélkül az állati, első ösztönös gondolataimat teszem rá. Ezért elnézést is kérek a trágár káromkodásokért!:)
quadrocopter
@ziziplanet: Látod, mindezekért ne szenvedj vele, nincs értelme ( neki sincs!) hagyni kell és magába roskad.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.