Sokáig fideszes kispöcs szerettem volna lenni, de ma már bringás vagyok, a vezér végbelében. A karrier csúcsán...

A rendszerváltás utáni első évtizedekben, a demokrácia és a piacgazdaság szabályait még csak tanuló, a magyar átlagnál erkölcstelenebb, de nem butább vagy lustább fiatalként nem tudtam szabadulni a politika bűvköréből. Tervem - ami tökéletesen egybevágott korombeliek ezreinek tervével - csak annyi volt, hogy belépjek valamelyik párt ifjúsági szervezetébe, aztán szépen felfelé araszolva a ranglétrán, hol feltétlen lojalitást, hol nagy munkabírást mímelve eljussak a felső-középosztály gondtalan, nyugati színvonalú mindennapjaiig. Eleinte sok olyan párt volt Magyarországon, amelynél tervem megvalósíthatónak tűnt, aztán az évek előrehaladtával egyre kevesebb. Végül 1998 őszén ébredtem arra rá, hogy engem nem általában vonz a hatalom, a lopás és a pöffeszkedés, hanem specifikusan fideszes kispöcs szeretnék lenni. Nem elsősorban azért, mert éppen ők voltak hatalmon, hiszen akkor még azt gondoltam, ez az állapot nem tarthat örökké. Inkább az akkor még vezetői szinten is relatíve fiatal...