Tovább bővül azoknak a listája, akikről kiderült, hogy épp egy nappal az összeomlás előtt vették ki a Quaestorból a megtakarításaikat. A lista egy részét az N1 tévé már megszellőztette, ekkor kiderült, hogy egy a Legfőbb Ügyészségen régebben dolgozó sofőr a bukás előtt 200 milliót vett ki, a HVG pedig kiderítette, hogy egy szegedi bíró és az anyja is épp időben lépett.

Forrás: vg.hu
Feltöltő: Főlökött
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
Volt egy műsor, a 'lánchíd' rádióban, ahol az egyik sértett sok mindent elmondott. Ebből per - halmok lesznek, az 5.- és 7.-Ft-os kártalanítással, melynek költségei pedig lecsapódtak a postánál. Felszámolóból is 3-4 már elkopott.
A több 10ezer sértett pedig be fogja perelni az MNB-t, mivel a feladatát hanyagul végezte. Elmonta még a nyilatkozó, hogy fogalmuk sem volt arról, melyek a valós és melyek a fiktív kötvények, nagy káosz volt és hasracsapva, szétdobálták a fiktív kötvényeket, a maradéknak-akik nem léptek időben, hogy élvezzék. Az itthoni igazságszolgáltatási rendszert végigviszik és ha itthon nem sikerül, majd a Nemzetközi Bíróságon érvényt szereznek igazuknak.
Szóval ismételten jó hírünk lesz a Bíróságon.
magyarbakancs
Ügyészség,Rendőrség ,hol a búbánatos csába vagytok?
Mért ne vizsgálótok?
Nem lehet nem engedi a VEZÍRRRR?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.