Egy hónapra előzetes letartóztatásba került egy soproni férfi, akinek a tartózkodási és a lakóhelyén is lőfegyvereket és robbanóanyagot talált a rendőrség – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vasárnap az MTI-t.

A rendőrség még csütörtökön jelent meg a gyanúsított sopronkövesdi házánál, ahol előzetes információik alapján engedély nélkül tartott lőfegyvereket kerestek. A házkutatás során puskákat, pisztolyokat és lőszereket találtak a nyomozók. Továbbá kiderült, hogy a 44 éves férfi másik, soproni ingatlanjában is találhatók engedély nélkül tartott fegyverek és lőszerek. A két helyszínen csaknem négyszáz lőszert, hat pisztolyt és feltehetően II. világháborús puskákat, géppuskát, géppisztolyt, kézigránátot, robbanóanyagot és robbanószert foglaltak le – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottat előállították és kihallgatták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, hogy a lőfegyverek és lőszerek nagy részét elhunyt édesapjától örökölte, illetve maga is vásárolt hatástalanított fegyvereket. Ezeket gyűjtötte, bevallása szerint nem akart bűncselekményt elkövetni velük.

A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint közveszélyokozás bűntett előkészülete miatt indított eljárást a soproni férfi ellen. Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, a vádhatóság szerint ugyanis fennáll az eljárás megnehezítésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A végzés nem jogerős.

A lefoglalt fegyvereket és lőszereket szakértők bevonásával vizsgálják.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Ebből ismét lesz egy jó nagy nulla! Apropó, mi van azokkal a "terroristákkal" akik ki akarták lőni a vad Orbánt? Nagy csönd az ügyben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.