A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a ma miniszterelnöke élesen szemben áll Nagy Imre és az 1956-os forradalom eszméivel.

Gyurcsány Ferenc pártja '56-os megemlékezésén vasárnap Budapesten, az Ötvenhatosok terén úgy fogalmazott: ha Nagy Imre forradalma a szabadság és a demokrácia forradalma volt, "akkor a mai magyar miniszterelnök az ellenforradalom vezetője".

"Ha Nagy Imre forradalma a hazát akarta felemelni, akkor, ha a mai miniszterelnök az ő nevére és emlékére, hagyatékára hivatkozik, az ennek a tiszta forradalomnak a bemocskolása, elárulása, maga a pőre blaszfémia" – mondta Gyurcsány Ferenc.

Az a miniszterelnök, akinek javaslatára a köztársasági elnök azt az állambiztonsági tisztet lépteti elő, aki 1989-ben azért volt felelős, hogy összegyűjtse az információkat Nagy Imre és mártírtársai újratemetése előtt és a temetés időszakában, annak a legalapvetőbb erkölcsi érzéke is megszűnt létezni. "Nem követője, hanem meghazudója és elárulója ennek a forradalomnak" – jelentette ki az ellenzéki politikus.

A DK elnöke szerint ma a demokratikus ellenzék pártjai, mozgalmai, támogatói és szavazói vehetik tisztességgel Nagy Imre és mártírtársai nevét ajkukra. Szerinte a ma miniszterelnöke, aki a szabadság és a demokrácia feldúlásában szerzett hírnevet magának, élesen szemben áll Nagy Imre és a forradalom eszméivel.

Kiemelte: tisztelettel adóznak 1956 forradalmának és meghajtják fejüket a forradalomban és az azt követően meghurcoltak emléke, különösen a forradalom miniszterelnöke és mártírtársai előtt.

A megemlékezés végén a DK elnöke és vezető politikusai koszorút helyeztek el az 1956-osok terén található emlékműnél

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@Csizmás Kond: Ja.:-) Mi az hogy semmi? Papus egész hétvégén préselte a mustot, most rakja rendbe a prést. Közben füstölt egy kis kolbászt is. Fáradt. Csak nem fogom még én is zaklatni? A két vejem is segített neki. Nem kocsival mentek haza.:-)
Csizmás Kond
@Mézike: ...még mustprést nem láttam...?)
amúgy nem hiszem annyira fáradt lenne hogy egy kis cirógatásra ne állna a kolbász...:)
Mézike
@Csizmás Kond: Cirógassa a fene! Olyan büdös füst szaga van, elveszne a telepen...:-)
Csizmás Kond
@Mézike: ...közél van hozzá a kipuffogó...:))
farkas
A drága demokrata! És a kilőtt szemek, az összevert emberek, a lovasrendőr roham a Blahán? Az demokratikus volt. ÓÓÓ.
Mézike
@Csizmás Kond: te se leszel már százas! :-)
Na megyek, van egy jó haverom, Zilahy Lajos . Te hogy annak milyen jó szövege van! :-) Ismered? Jóccakát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.