Elfogtak Budapesten egy férfit, aki egy bűnszervezet vezetőjeként Magyarországon toborzott nőket, akiket aztán Franciaországban prostituáltként dolgoztattak.

A 48 éves szegedi férfit – akivel szemben emberkereskedelem miatt a francia hatóságok bocsátottak ki nemzetközi elfogatóparancsot – október 23-án fogták el, Budapest egyik alkalmi szállásán.

A külföldi nyomozók információi szerint a férfi egy magyar állampolgárokból álló bűnszervezetet vezetett, amely 2014 óta szállított Franciaországba Magyarországon toborzott nőket. Strasbourgban, Nizzában, illetve Bordeauxban, bérelt lakásokban és az utcán prostituáltként dolgoztatták őket. A bűnözői csoport felderítésére a Nemzeti Nyomozó Iroda a francia hatóságokkal közös nyomozócsoportot hozott létre.

A bűnszervezet 12 tagját március 21-én összehangolt akcióban már elfogták a rendőrök, a bűnszervezet most elfogott vezetőjével a nyomozók a teljes bűnözői csoportot felszámolták.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
most akkor mi lesz? mert igény az lenne...asszem egy rivális társaság már megkezdte az űr kitöltését...nehogymá a kedves ügyfél hiányt szenvedjen...megasztán az új hús, mint tuggyuk..
namihami
Biztos atlétaedző a szakmája. A lányok külföldi edzőtáborozáson voltak.
A focistáink is járnak. Igaz, rajtuk nemigen látszik a táborozás haszna a játék eredményességén.
soljanka
Az a gond, hogy ha kijönnek, akkor ugyanott folytatják.
Prostik mindig is lesznek. Én nem ítélkezem: mindenki azt tesz magával, amit akar.
De az felháborít, hogy pasik élnek meg abból-nagyon jól-, hogy nők aruba bocsájtják a testüket.
Sokkal szigorúbban kéne a striciket megítélni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.