A kormány nem ért egyet Áder János köztársasági elnök álláspontjával a szélerőművek ügyében, ezért – kisebb módosításokkal – újra az Országgyűlés elé terjeszti a visszaküldött villamosenergia-törvényt – közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államfő múlt pénteken küldte vissza megfontolásra a parlamentnek a villamos energiáról szóló törvény módosítását, amely szigorított a szélerőművek létesítésének szabályain. Áder János szerint a módosítások ellehetetlenítik az ilyen erőművek építését.

Lázár János erre azt mondta: a kormány szerint Magyarország szélerőművek nélkül is képes teljesíteni a párizsi klímamegállapodás célkitűzéseit.

Úgy fogalmazott: a kabinet álláspontja nem elutasító a szélerőművek ügyében, csak bizonyos ökológiai és gazdasági okokból "óvatos". Jelezte, áttekintik, hogy Németországban hogyan szabályozzák újra a szélerőműveket.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Teljesen mindegy hogy a kormány egyetért-e Áderrel. A lényeg hogy Áder nem ért egyet a kormánnyal, így Orbánéknak kell változtatni. Megint az elítélt akarta lecsukni a bírót.
kissé felnőttem
A Kormány az egy dolog az egyetértés az más. A-4 BÉCS-- Budapest autópálya határ térsége. Szélkerék erdő szó szerint 1999- től. Fertőpart úgyszintén. Az okoska meg a vöcsökre hivatkozik . Szegény vöcsök 15- 20 méter felett nem is bir tán repülni Ez volt a hivatkozási alap. ja hogy nem fúj a szél , ez kacsa. Max nem mindig Ényugati, ezt 1 szakértő irta le, 99 megcáfolja a meterológia is, csupán elő kell venni a szélskála adatokat
Ami hasznot hozna, na ezt senki már nem számolta.Pedig még jómagam is telepitenék a kertembe ha nem lenne ilyen mi is ? macera semmi más.mindenhol megéri csak nekünk nem ez meg azonos elv a Bősi témával. Mint a durcás kisnyul NEMKÖLL. miért nem? mert a politika diktál nem a gazdaságosság.
human
Nem tiltják be a szélerőművek építését, csak a települések 12 km-es körzetében nem lehet ilyet építeni.
Itt egy térkép ami pirossal jelzi, hova nem lehet építeni. Gyakorlatilag az egész országban tiltják:
energiaklub.hu/sites/default/files/imagecache/blog_teljes/12km.png
Janulusz
@Horizont: Ádernek lassan előbb a klimaxával kell megküzdeni. :-)
Zeta
Ha a parlament újra tárgyalja, alá kell írnia. Ennyi
Az, hogy valamit módosítanak rajta, attól csak a klimax jön később egy héttel.
Áder ,csak a zöld mundérját akarja fényezni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.