A Jobbik szerint az évenkénti kétszeri óraátállítás teljesen felesleges, és egészségi szempontból káros is, ezért – a magyar társadalom többségének egyetértésével – annak eltörlését javasolják – közölte Kepli Lajos országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Az országgyűlési képviselő szerint az 1980-ban, a "Kádár-korszakban" bevezetett tavaszi és őszi óraátállítás felett már eljárt az idő, eddig azonban mégsem vizsgálta felül senki komolyan az eltörlési lehetőségét. Azt hangoztatta, hogy az óraátállítás nem egy aktuálpolitikai ügy, hanem az emberek mindennapjait érinti.

Javaslatukat azzal indokolta, hogy az óraátállítások olyan ugrást jelentenek az emberi szervezetnek, mintha évente kétszer öt hét kiesne az életükből. Hozzátette, kimutatások szerint az emberek az óraátállítás után fáradtabbak, ingerültebbek lesznek, és négyszer-ötször annyi közlekedési baleset is történik, mint máskor. Tájékoztatása szerint a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (Mavir) adatai szerint már csak a nyári időszakban érhető el energiamegtakarítás az átállítással.

Az elektromos áram fogyasztási szokások megváltoztak az elmúlt évtizedekben, ezért sem indokolt az óraátállítás fenntartása, ideje átlépni a XXI. századba – mondta a jobbikos politikus.

Utalt egy felmérésre is, ami szerint a megkérdezettek 80 százaléka eltörölné az óraátállítást, ezen belül kétharmaduk azt támogatja, hogy a nyári időszámítás maradjon meg. A magyar társadalom álláspontja a Jobbik javaslatával megegyezik, a párt ezért azt javasolja, hogy a nyári időszámítást megtartva a télit töröljék el.

Kepli Lajos arról is beszélt, hogy javaslatuk bejelentése után egy fideszes európai parlamenti képviselő is felvetette az óraátállítás eltörlésének lehetőségét. Hozzátette: a letelepedési kötvények kivezetése után ez a második olyan ügy, amit a Jobbik után a kormánypárt is magáévá tehet.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
És ezzel a hatalmas nagy problémával a letelepedési kötvény ügy feledve??? :))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@kkalman: Nálad a pont. Nekem is tele van vele a hócipőm, és utálom, de ha ez lenne a legnagyobb probléma, odalennék örömömben!
CHEWBACCA
@Szókrakész: Maradjon itt, ez az eredeti!
magyarbakancs
Az az érdekes nyári villany fogyasztás nagyobb mint a téli.
Pedig nincs légkondi a házban.
A hűtök,fagyasztók sokkal többször kapcsolnak be.
Arra hivatkoznak azért álltjuk előbbre a órát nyáron ,hogy megtakarítsunk a Villany fogyasztáson.
Sok lakásban már van lég kondi ami 5 KW/ó a fogyasztása.
Értelmetlen az óra állítása.
papa.49
@magyarbakancs: Ennek az ,,óra állítgatásos,, baromságnak a háború után volt értelme, hiszen kevés volt a villamos energia, és a lakossági fogyasztást kicsit eltudták tolni későbbre...
Ma már semmi értelme, se jelentősége, mert egy kézen megszámolhatók a 3. ill. 4 műszakos munkahelyek amik a az ipari fogyasztás nagy részét adták...
A lakossági szempontból meg tökmindegy hogy reggel világítok többet 1 órával, vagy este, és abban is igazad van a nyári fogyasztás már meghaladja a télit...
Arról már nem is beszélve, hogy már szinte mindenhol ,,energiatakarékos, lidércfényeket,, használunk, igaz talán kevesebbet fogyaszt, viszont legalább nem is látsz vele semmit...
Ezt nagyon egyszerűen megtudod mérni egy hagyományos fényképező gép fénymérőjével, én konkrétan a régi még fotózásos koromból megmaradt profi fénymérővel tettem meg ugyanezt, és érdekes módon az is azt mutatta amit a szememmel érzékeltem...
A ,,lidércfény,, kb. 1/3 fényt ad mint egy hagyományos izzólámpa, aminek a teljesítménye állítólag megfelel a fényereje, és akkor még nem beszéltük a kibocsájtott fény hullámhosszáról, ami szintén nem mindegy...
Szóval ez teljesen felesleges valami ami hasznot nem hoz viszont évente kétszer pár napig kóvályog sok ember mint a kemotokszos légy...
sokanvagyunk
Sokan és akár többször is szívesen visszaállítanánk - akár csak egy órácskára is az időt - olykor előre is, de nem ilyen megfontolásból.
simmering73
Ezt a kórképet kádéempé szindrómának hívják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.