Az Országgyűlés gazdasági bizottsága visszavonná szerdai határozatát, amely egy letelepedési kötvényt forgalmazó cég működési területét módosítja. A bizottság elnöke ehhez ülés összehívását kezdeményezi.

Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: olyan kérelmet fogadtak el a nap folyamán, amely több héttel ezelőtt érkezett a testülethez. Ez a javaslat viszont nem jelent új szereplőt a piacon, hanem "a meglévő kötvényt forgalmazó cégek egyikének a működési területét módosítja" – tette hozzá.

Közölte: mivel a kormány "az egész letelepedési kötvény megszüntetésén dolgozik", az ezzel kapcsolatos javaslat megszületéséig a gazdasági bizottság visszavonja ezt a határozatát. Mint írta, erre Czomba Sándorral (Fidesz), a bizottság alelnökével javaslatot tesznek, és bizottsági ülés összehívását kezdeményezik hétfőre.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a nap folyamán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján "minősített hazaárulásnak" nevezte, hogy a testület kormánypárti többsége egy Cipruson bejegyzett cég tevékenységét a Seychelles-szigetekre is kiterjesztette. Bírálta, hogy mindeközben a kormány a közvélemény előtt a konstrukció kivezetését lebegteti.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Kell ennél pontosabb kép a magyar rögvalóságról? Pár hete az egyik párt senkijei tévedésből megszavaztak egy törvényt, most meg ezek a szarháziak hagytak jóvá tévedésből valamit! =))
Jozefina
ez az orbán maffia biznise!!! Ők jól keresnek vele, hogy terrorista jön be az országba (rajtunk keresztül Európába) az messze nem érdekli orbánt. Lényeg a lóvé!!!
quadrocopter
Bravó, még 2040-ben is vita lesz a pénzes terrorveszélyesek kötvényéről! Nem lehet ám csak úgy leszopatni a milliárdossá vált cimborákat, hogy egy Vona kedvéért megszüntetjük a luxus bevételi forrását!
namihami
Most beigér a Vonának, majd, a szavazás után, minden marad a régiben. A Vona meg jól pofára esik. Mintha láttuk volna ezt már ilyet: MDF, Kisgizda, KDNP. Ez már rutin a fiúknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.