Az Index információi szerint Kujtim Shala, Koszovó kulturális- , ifjúsági- és sportminisztere októberben járt Magyarországon, ekkor látogatott el Felcsútra is, ahol találkozott a Puskás Akadémia (PFLA) főigazgatójával, Takács Mihállyal. Ezután jelent meg a hír az akadémia honlapján, hogy sikeres tárgyalások eredményeként a jövőben minden korosztályból két-két tehetséges koszovói fiatal jöhet majd az akadémiára. Az első csoportnyi fiatal állítólag hamarosan meg is érkezik Orbán Viktor futballvárosába. A lépés csak azért érdekes, mert a rengeteg közpénzből felhúzott PFLA kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a magyar tehetségek otthona legyen. Nem egy szokványos utánpótlás akadémia, ami minden klubnak van, és ahova ésszerű lépés ügyes fiatalokat hívni külföldről, hanem egy nemzeti futballakadémia. A PFLA-nál nem csak ezzel indokolták a rengeteg odaáramló közforintot, de erre hivatkozva nyúlták le Puskás Ferenc nevét is.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
B+ Orbán! Csináld a saját pénzeden a négy fal közt. Ez már nagyon undorító.
aremy
azért valahol ők is iszlám vallásúak akkor most mi van??
Zeta
Az akadémia felnőtt csapata sem " nemzeti" tele van migránsokkal. Egy csapat van a mai NBI ben, ahol csak!- magyarok játszanak.
De építünk 25 mrd- bol stadiont is az adófizetők pénzéből, mert erre kaptak felhatalmazást?
human
@Zeta: Akkor mondhatjuk, hogy megbukott Orbán futball akadémiája.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.