Akár a gyerek családból való kiemelésével is sújtható lenne, ha a szülők nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával egy új, kormánypárti javaslat szerint. Az együttműködés bármit jelenthet, ezért sokan attól félnek, az intézmények visszaélnek majd a jogaikkal. A kormány szerint ettől nem kell tartani, de ha valaki több szülői értekezletet is kihagy, és a tanárok nem tudják utolérni, kezdhet aggódni – írja az Abcúg,  Szurovecz Illés cikke.

Az utóbbi néhány évben több súlyos gyermekbántalmazási ügy is nyilvánosságot kapott, idén Recsken és Gyöngyösön is volt hasonló eset, és mindkettőben közrejátszott a gyermekvédelem hibás működése is. Ezért a Szociális ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkárságon úgy döntöttek, szigorítanak a jogszabályokon.

Selmeczi Gabriella és Horváth László fideszes képviselők októberben módosító javaslatot nyújtottak be a gyermekvédelmi törvényhez, amelyben súlyos veszélyeztetésnek minősítenék, ha a szülők “a gyermek gondozása tekintetében” nem működnek együtt a bölcsődével, az óvodával vagy az iskolával. Ugyanígy, minden további bizonyíték nélkül is súlyos veszélyeztetésnek számítana, ha a szülők nem engedik be a házukba a védőnőt, a háziorvost vagy a gyermekorvost. Súlyos veszélyeztetés pedig alapja lehet a gyermek azonnali kiemelésének is.

Az indoklásban azt írták, azért van erre szükség, mert a gyámhatósági eljárás kezdetén sokszor épp a szülők elzárkózása miatt nem bizonyítható a a gyermek életének, testi épségének, szellemi fejlődésének súlyos veszélyeztetése.

Tovább mélyül majd a szakadék

A javaslat parlamenti vitája előtt több civil szervezet közös nyilatkozatban kérte a képviselőket, hogy álljanak ki a terv ellen, mert ez alapján akár az is az együttműködés hiányának számíthat, ha a szülő nem megy el a szülői értekezletre, vagy késve jut el terhesgondozásra. Szerintük a szigorítás nem segítene megelőzni a tragikus eseteket, viszont növelné a kockázatát annak, hogy valós veszélyeztetés nélkül emeljenek ki gyerekeket tömegesen a családjukból.

A nyilatkozatot aláíró civilek szerint a jogszabályi keretek így is épp elég szigorúak, inkább az a gond, hogy a gyermekvédelmi rendszer tagjai nem tartják be azokat. Szerintük sok szülő egyszerű személyes vagy szakmai konfliktusok miatt nem működik együtt a védőnővel vagy a gyerekorvossal, de közben semmilyen veszély nem fenyegeti a gyereket. Épp ezért ez csak “látszatintézkedés, amely nem jelent megoldást a valóban súlyosan veszélyeztetett gyermekek problémájára, ellenben az együttműködésre kötelezett, jellemzően kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű családok még kiszolgáltatottabbá válnának általa” – írta többek közt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Gyerekesély Közhasznú Egyesület, valamint Herczog Mária és Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szakértők.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy múlt pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, olvasta a panaszokat, de szerinte a javaslat nem ad lehetőséget a túlterjeszkedésre. “Ha a védőnő felhívja a szülőt azzal, hogy másnap menne hozzá, de a szülő éppen nem ér rá, az nyilván nem fog veszélyeztetésnek számítani. Nem a családból való kiemelés kap újabb jogszabályi lehetőséget, hanem a gyermek érdekében együttműködésre szeretnénk ösztönözni a szülőket” – mondta Czibere.

Ennek ellenére a javaslatban valóban nem konkretizálták, pontosan mi számít majd az együttműködés hiányának, csak annyit írtak bele, hogy a szigorítás a gyermek gondozásával (tehát nem a nevelésével, hanem az alap fiziológiai szükségleteivel) kapcsolatos kérdésekre vonatkozik. Ugyanezen a háttérbeszélgetésen az államtitkárságtól azt mondták,

azt büntetnék, ha például nem megfelelő a gyerek öltözéke, alultáplált, vagy nincs megfürdetve, a szülő pedig nem hajlandó elfogadni a segítséget. Ugyanígy az is veszélyeztetésnek számítana, ha a szülő nem jelenik meg a szülői értekezleten, és hiába próbálják többször utolérni, érdektelenséget mutat.

“Nálunk a felső tagozaton általában 3-4 szülő jön el az értekezletre” – mondta az Abcúgnak egy háromezer fős, hátrányos helyzetű településen levő iskola tanára, ahol az új szabály alapján igen sok eljárást lehetne indítani, pedig a pályafutása során csak egy bántalmazásos esettel találkozott. “Náluk jobban senki se tartotta a kapcsolatot az iskolával. Állandóan jöttek, érdeklődtek, hogy minden rendben van-e a gyerekkel, ha éppen nem értek rá, mást küldtek maguk helyett. Később észrevettük a kék foltokat a kislányon, így derült ki, hogy bántalmazzák. Jeleztünk a családsegítőnek és a védőnőnek, aztán bírósági ügy is lett belőle”.

Az általunk megkérdezett tanárok szerint két kifutása lehet a dolognak. Az egyik, hogy a szabálykövető iskolák és tanárok feljelentgetésekbe kezdenek, ami oda vezet majd, hogy az iskola és a szülők közt még inkább megromlik a kapcsolat. “A mi környezetünkben az iskola most is egy szükséges rossznak számít, ami így csak még rosszabb lesz. Egyáltalán nem fog együttműködésre sarkallni” – mondta a már idézett tanár, aki egyben igazgató-helyettes is.

Sulyok Blanka, az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola tanára is hasonlóra számít. “Önmagában az, hogy a szülő nem együttműködő, rengeteg dolgot jelenthet. Nem hiszem, hogy az a megoldás, ha rögtön rászabadítjuk a szülőkre a gyámhivatalt. Tartok tőle, hogy tovább fogja mélyíteni a szakadékot az iskola és a szülők közt. Ráadásul a családok komoly megalázó bélyegként élik meg, ha a gyámügy belép az életükbe”.

A másik lehetőség, hogy az osztályfőnökök ugyanúgy dolgoznak majd tovább, ahogy eddig. “Szerintem a legtöbben nem fognak élni ezzel, inkább azt mondják majd, hogy persze, minden szülő ott volt az értekezleten, aztán eljárnak saját hatáskörben. De a bántalmazó esetek ugyanúgy nem fognak felszínre kerülni. Az lesz, mint amikor azt hitték, hogy a családi pótlék megvonásával vissza tudják szorítani a hiányzásokat. Látjuk, hogy nem sikerült” – mondta egy vidéki szakgimnáziumban dolgozó tanárnő, aki szintén kérte, hogy ne írjuk le a nevét.

Sulyok szerint hiába van jó szándék a javaslat mögött, a pedagógustól függ, hogy tudja-e, hogyan kell megszólítani a szülőt, és szán-e erre energiát, vagy inkább gyorsan ráküldi a gyámügyet, mert onnantól kezdve nem az ő felelőssége. “Ez egy felszínes megoldás, ami bizonyos esetekben jó lehet, de sok mindennel ki kellene egészíteni” – mondta.

Szociális munkás bezzeg nincs

Abban a néáhny iskolában, ahol dolgozik iskolai szociális munkás, ott az ő feladata a szülőkkel való kapcsolattartás. “Nálunk általában a szülők negyede jön be magától. Ha kimegyek hozzájuk, és elmondom, hogy az igazgató mindenképpen látni szeretné őket, annak nagyobb hatása van. Sokszor azért nem jönnek, mert semmi kedvük azt hallgatni, hogy megint gond van a gyerekkel, de ha egy külső kontrollal próbáljuk bevonni őket, nem azt fogjuk elérni, amit szeretnénk” – mondta egy vidéki iskolai szociális munkás.

Csakhogy a kormány két éve jóformán lehetetlenné tette, hogy ifjúságvédelmi szakembert, ezzel együtt iskolai szociális munkást alkalmazzanak az oktatási intézmények. Mostanra úgy tűnik, meggondolták magukat, és pályázatot írtak ki ilyen munkakörökre, de a tervek szerint 1500 gyerekre jutna egy szakember, ami alig elég valamire.

Abban minden általunk megkérdezett iskolai dolgozó egyetértett, hogy az új törvény csak az osztályfőnökök adminisztrációs terheinek növelésére lesz jó. Bár a javaslatban nem szerepel, szerintük biztosan le kell majd papírozni, hogy kik vesznek részt a szülői értekezleten. “Az lesz, mint a hiányzásokkal. Az osztályfőnökök már nem is tudják nyomonkövetni, hogy ki, mikor, miért hiányzott, és jogos volt-e vagy sem, inkább beírják igazoltnak, nem is nézik, mi a valóság” – mondta egy tanár.

Nem lehetne visszautasítani a védőnőt

A javaslat alapján a jövőben nem lehetne visszautasítani a védőnői ellátást. A tiltakozó civil szervezetek szerint ez azért problémás, mert a védőnő kiegészítő szolgáltatást nyújt az egészségügyi ellátás és a gyermekvédelmi szolgáltatás mellé. Ezért, bár a védőnői ellátás a többségnek hasznos, nem feltételnül az mindenkinek. “Miközben Magyarországon a védőnői ellátást magas színvonalúnak és hungarikumnak tekintik, soha átfogó értékelés, elemzés, kliensi elégedettségmérés nem történt” – írták.

Szerintük, mivel “a védőnő nem végez egészségügyi beavatkozást, járványügyi szűrővizsgálatot, nincsenek hatósági jogkörei, a védőnői szolgáltatások visszautasítása önmagában nem eredményezi a gyermek állapotának, fejlődésének veszélyeztetését”. Inkább azt javasolják, hogy a védőnő legyen szabadon választható, mert csak így biztosítható az a bizalom, ami feltétlenül kell a jó színvonalú ellátáshoz.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lackó50
Ezeknek ez a hobbijuk, hogy az embereket szisztematikusan egymásnak uszítsák.
“A mi környezetünkben az iskola most is egy szükséges rossznak számít, ami így csak még rosszabb lesz. Egyáltalán nem fog együttműködésre sarkallni”
Ezzel kapcsolatban, mint már máskor is egy csomó kérdés merül fel bennem.
Hol lesz annyi intézmény, ahol ezeket a gyerekeket elhelyezik?
Mi van, ha az intézmény igazgatója pl. pedofil, vagy homokos? (mint ahogy ez egy nemrégen napvilágra került kitüntetett pedagógusról kiderült)
Ilyen intézményben mit tanul a gyerek? (nehogy nekem azt mondja, hogy egy ilyen intézményben csupa öröm az élet.)
Mit fog csinálni az a sok dühös szülő, akitől erőszakkal elveszik a gyerekét?
Ettől már egy lépés lesz a Taigetosz?
A nöknek kötelességük lesz megszülni a gyerekeket és utánna elveszik tőlük, majd kommunákban felnevelik?
Ha ezek normálisak, akkor engem kell sürgősen bezáratni egy viccházba.

OSZD MEG ÉS URALKODJ!
Ha már nem bírunk a pedagógus társadalommal, (mert ezek folyton reklamálnak) akkor uszítsuk rájuk a szülőket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
Ez már a vége mindennek.
A terrorállam csúcsrajáratása kezdődött el.

A gyerekek tartsák el a nyugdíjas szülőket, mert az ellopott 3000 milliárd miatt karcsú lett a kassza.
Óvónő, tanárhiány miatt az intézményekben káosz uralkodik.
A kommunista fidesz párt és qrmány veri a mellét, hogy ingyenes a hű meg a hó, miközben a szülők csengetnek mindent, úgy az óvodákban, mint az iskolákban.
A szülőket szocmelóra kényszerítik, akinek még van rendes bejelentett melója, azt agyonhajszolják, kizsigerelik, rabszolgasorba juttatják.
Jogi csapdákkal minden biztos talajt kirántanak a lábuk alól.
Az egyedüli, ami menedék lenne az a család.
De ha itt se nyal tomport a mostani szülőgeneráció akkor még itt is kap egy pár sallert.
A most felnövő gyerekeket pedig elveszik a szülőktől, hogy sokkal jobb pártkatonákat gyurmázhassanak belőlük.
És ne ilyen túlélni akaró, "lázadó" generáció nehezítse majd a jövőben a rabszolgatartóink dolgát.
eszegfu
@Szókrakész: 9:34 Igen, valóban ez a lényeg!:((
Mézike
Akik ezt összehozták nem járnak szülőire. Nem egyenként a gyerekekől van szó, hanem az osztályról.Ott csak az osztályfőnök van jelen, aki jobb esetben egy tárgyat tanít, így csak hallomásból értesül a gyerekről, jobbára ha a többi nevelő elmondja mik a tapasztalatai. Van az un. fogadóórás szülői amikor a tanárokhoz egyenként be lehet menni, ott foglalkoznak kizárólag a gyerekkel, és annak viselt dolgaival. Van ellenőrző. Ott megtalálható a tanárok neve, mit tanítanak, és a telefonszámok ahol érdeklődni lehet . Illetve az ellenőrzőbe írják be a jegyeket, valamint a beírásokat... egyebeket. De egy tanár sem fog elszaladni ha a szülő, csak szünetbe ugrik be az iskolába, mert épp azzal a tanárral akar beszélni. Szívesen adnak tájékoztatást. Vagy ha telefonon a szülő kéri akkor időpontot. Akkor mi a bánatot akarnak ezek a szülőivel?
Szókrakész
Tisztelt kubaszov qrmány!!!

De van nekem is egy pár javaslatom.
Az államon belüli erőszak megfékezésére.

Ha a parlamenti lépviselők párszor nem mennek be a parlamentbe, akkor tőlük is vegyük el a képviselői megbízatást, fizetést!!!
Ha a qrmány 2-3 esetben nem a nép javára dönt, akkor vegyük el tőlük a qrmányzási jogot!!!
Ahogy a gyerekek tartsák el a nyugdíjas szülőket, úgy a parlamenti képviselők is saját pénzükből finanszírozzák önmagukat!!!
Adót, nyugdíjat attól függetlenül fizessék, ha már "esély-, és jogegyenlőség" van.

Ha a képviselők 2-3 éven át nem tudják rendbe tenni a közbiztonságot, oktatást, egészségügyet, gazdaságot, ..., akkor vegyük el tőlük ezen ügyeken való munkálkodási jogot!!!
Ha egy képviselő, kormánytag, köztisztviselő 2-3x képbe kerül korrupciógyanús ügyekkel, ami azt bizonyítja, hogy nem makulátlanok, akkor vegyük el tőlük a megbízatást!!!
.
.
.
.

Sajna a lista nagyon hosszú, nem férne be ide!!!
Lepényleső
Ez leginkább a janicsárok képzésére lesz jó,de legalább a törököknek tetszeni fog.
ila51
A romaknal ez keves , hogy szuloi ertekezlet. mind egyszerre mondja.
Ha rajtam mulna a problemas gyerekek szuleit egyenkent berendelnem egy egesz napos foglalkozasra , csak csendben ulne , es latna mi megy ott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.