Az uniós bírálat ellenére a magyar kormány elkötelezett a reklámadó szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az "innovatív magyar kezdeményezést", amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az Európai Bizottság állásfoglalásának megjelenése után.

Az EB pénteken hozta nyilvánosságra, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak tartja a reklámadó mértékrendszerét, emellett elrendelte az általa vélelmezett gazdasági előny megszüntetését. A brüsszeli testület azt kifogásolta, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele nem éri a 100 millió forintot – az adózással összefüggő adóadminisztrációs költségek minimalizálása miatt –, nem kell reklámadót fizetni.

Az NGM szerint a bizottság döntése ellentétes az uniós joggal. A reklámadó sávosan progresszív mértékrendszere ugyanis nem sérti az állami támogatási szabályokat, mert az azonos helyzetben lévő vállalkozásoknak, vagyis az azonos árbevétellel rendelkezőknek azonos összegű adót kell fizetniük – áll a közleményben. Hozzátették, így a szabályozás eleve nem lehet szelektív, nem eredményezhet állami támogatást, és mindezt az Európai Bíróság több releváns ítélete is alátámasztja.

A bizottság döntése nemcsak a tagállami adószuverenitást és uniós jogot sérti, hanem diszkriminatív is Magyarországgal szemben, a brüsszeli testület ugyanis nem kifogásol olyan tagállami reklám-adószabályozást, amely különbséget tesz a különféle reklám-közzétételi módok adóztatása között – hangsúlyozták.

Magyarország még Brüsszel kérésére sem fog visszamenőlegesen semmilyen közterhet elkérni a reklámadó-mentességben részesülő kisvállalkozóktól – szögezték le. "A magyar kormány nem hagyja, hogy a reklámozási tevékenységből jelentős bevételre szert tevő, digitális világcégek – az államkasszát megkárosítva – kivonják magukat a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól" – hangsúlyozták.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
" kivonják magukat a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól"

Hurrá, ezek után Andy Vajna is fizetni fog a szerencse játék biznisz, akarom mondani mutyi után??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
Úgy néz ki, hogy a Kim Jong-un európai bandájának teljesen mindegy, hogy 2018-ban újra csalással nyernek e vagy sem, mindenesetre bebiztosítják, hogy ne csak a zsebpiszok foglalja el a helyet az öltönyükben. Retek egy társaság.
Eladott Ország
A pocokpofájú kormányzati stróman Vajna közpénzen vett tévéje Romániában adózik. Ezzel többszáz milliótól esik el a magyar állam. Ez a fideszes kettős mérce.
Cefi
Digitális analfabéták és tsz. jogászok gyülekezete. Mit várunk egy olyan kormánytól, ahol a miniszterelnök nem tudja mi a különbség a fax és az email között? Szerintem a google-t sem tudja értelmezni. Valószínűleg azt hiszi, az valami bonbon.
papa.49
@Cefi: Én ajánlanék a hazugovicsnak igazi ,,bonbont,, a retyiből!!!
Cefi
@papa.49: önkéntes adózónak jelentkezem!
papa.49
@Cefi: Lennénk jó páran ,,önkéntes adózók,,!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.