Levélben nyugtatja meg az országot, nem viselte meg a válás. Matolcsy György botrányt botrányra halmozott az utóbbi pár hónapban, elvált, összejött az egyik beosztottjával, akit zsíros fizetéshez juttatott, majd kiderült az is, hogy Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke és az UniCredit vezetője egyik lakásában lakik a barátnőjével. Matolcsyt most Szakács László MSZP-s képviselő kérdezte többek közt ezekről a dolgokról is, a jegybankelnök pedig egy hosszú levélben válaszolt neki. Azt írta, hogy a magánéletében beállt változás „semmilyen módon nem befolyásolja a Magyar Nemzeti Bankszakmai tevékenységét”. A Patai-üggyel kapcsolatban megjelent a sajtóban, hogy a Eiffel-irodaháznak, amit az MNB 2013-ban megvett, köze volt az UniCredit bankhoz. Matolcsy most a levelében tanítani valóan tökéletes szalmabáb-érveléssel azt írta, nem igaz, hogy az Eiffel-irodaház MNB általi megvásárlását az UniCredit finanszírozta volna.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Egyébként igaza van; Nem az MNB elnökét, hanem magát Matolcsy Györgyöt kellene kérdőre vonni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
No szartolcsy a szakadt baromfejedre dől az összes hazugságod, lógni fogsz te is a többivel együtt!!!
Cefi
"Ameddig Varga Mihály közepes képességű könyvelő, mellékállásban nemzetgazdasági miniszter szívrepesve várja az ország újabb felminősítését – és sikerült, a Moody’s is felminősítette a magyar államkötvények besorolását – úgy, hogy közben megüzente már Brüsszelnek, semennyire nem érdekli, hogy elkaszálták a reklámadót (igen, ez az, amelyikkel Vajna és a TV2 járt jól), és a holttesteinken keresztül is megvédik az innovatív magyar baromságukat, Matolcsy Bulvárszabi György, szerelembe zuhant unortodox jegybankelnök újra orbitálisat alakított.

Pedig ezúttal nem mozgott a szája, nem rikácsolta, hogy blöff, blöff és blöff, mindössze egy MSZP-s képviselő hozzá intézett írásbeli kérdéseire válaszolt. Mivel Gyurcit köztudottan nem zavarta eddig sem, hogy a botrányok az MNB-irodája plafonjáig érnek – válás, Közpénz Zitukás afférok meg az általa felügyelt Unicredit vezér/Bankszövetség elnök lakásának szerelmi fészekként való használata csak az apraja a nagyjának – Szakács László 27 darab eldöntendő kérdőmondat formájában faggatta ezekről és más csacskaságokról. Az eldöntendő kérdőmondatot egyébként onnan lehet felismerni, hogy arra többnyire igennel vagy nemmel, az igaz vagy nem igaz formulával szoktak válaszolni, és jobb helyeken meg is érvelik a kinyilatkoztatást.

Szakács a közpénz jellegének megváltozása körüli aggályos folyamattól az ingatlanharácsoláson át, a jegybanki alapítványok működésén keresztül a Patai Unicredit vezérrel és Vajda Zitával kapcsolatos viszonyáig sok mindenről megkérdezte. Tündérmese Gyuri meglehetősen bő lére eresztett válaszából kiderült, hogy mindent rendben talált maga körül. Minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően, törvényesen járt el, az MNB és alapítványai körül minden tiszta és bárki számára elérhető információk állnak rendelkezésre arról, hogy mit, mikor, mennyiért. Ez akár igaz is lehetne, ha nem volna ordas hazugság (korábban mi is sokszor foglalkoztunk a miértekkel), de a legfelháborítóbb talán mégiscsak ez: "...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.