A 2013-as Budapest Pride után vertek össze néhány, a fesztiválról hazafelé tartó embert. Két elkövetőt letöltendő, hármat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság – közölte a Háttér Társaság.

A három évvel ezelőtti Pride után Derdák Tibor, Orsós János és Glonczi László útját egy 20-30 fős banda állta el, megverték őket, és közben azt kiabálták:

"Buzik vagytok! Cigányok vagytok!"

Glonczi László szenvedte el a legsúlyosabb sérüléséket, őt többen rugdosták, miközben magzati pózban, fejét fogva földön feküdt.

A verekedésnek az vetett véget, hogy a helyszínre rendőrök érkeztek, azonban egyetlen elkövetőt sem igazoltattak vagy tettek bármiféle intézkedést, ezért a sértettek a verekedők után eredtek és a Nyugati téren próbálták a skandáló tömeg közül kiszűrni és azonosítani elkövetőiket.

Az ügyészség végül hat főt vádolt meg csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetése, illetve könnyű testi sértés miatt. A bíróság egy vádlottat felmentett még az eljárás során, ma pedig a többi öt vádlottat bűnösnek találta.

Mint az a nyomozás során kiderült, valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.