Családi vállalkozásban törték fel a lakásokat és értékesítették a szajrét. A debreceni rendőrök még tavaly nyáron fogták el V. Károlyt, aki csak Debrecenben legalább 15 lakást pakolt ki úgy, hogy felmászott a lakóházak emeletére, majd az ablakokat, teraszajtókat befeszítve bejutott a lakásokba, és kirámolta a széfeket. Károly csak a készpénzre, az értékes órákra és az ékszerekre utazott, a nála tartott házkutatáson ezekből több mint 100 millió forint értékű zsákmányt találtak.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Családregény,

avagy volt honnan tanulniuk

Érdekes, de egyáltalán nem meglepő család-történet rajzolódik ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből: „Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a debreceni rendőrök azzal a férfival szemben, aki megalapozottan gyanúsítható 78 rendbeli lopás bűntett elkövetésével.”
A dolog elsőre hétköznapi történetnek látszik. Azonban kiderült, hogy nem csak a családfő, hanem az egész család együttműködött:
„A nyomozóhatóság feltérképezte V. Károly hozzátartozóinak életkörülményeit és a vagyonfelderítés során beszerzett információk alapján újabb házkutatások váltak indokolttá.”, melyekből kiderült, hogy „a férfi felesége, valamint két lányuk a 24 éves V. Alexandra és a 27 éves V. Barbara a családfő által ellopott értéktárgyak vonatkozásában segítettek azok elrejtésében és értékesítésében.”
Hiába no, manapság nagy a családi összetartás, minden szinten! =))
bakegya
CSAKKK EGYETLEN DEBRECENI CSALÁDOT???!!!-és a többivel mi lesz?
bakegya
@RonaGyuri: tényleg,statisztika sem készülhet róluk-teljesen megfeledkeztem erről.Köszi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.