Miközben a 2017-es inflációs várakozás nagyot nőtt az év első feléhez képest, a most beterjesztett tervezet szerint a nyugdíjemelés mértéke marad 0,9 százalék. A nyugdíjasok mintegy ötven százalékának havi százezer forintnál is kisebb a nyugdíja, nálunk legfeljebb havi 900 forintot tesz ki az emelés, ha nem változtatnak a terveken.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Mondtam, hogy fel kell lázítani a nyugdíjasokat, minden alaphangot megadtak hozzá, egyébként már most is van némi morgás, aztán a horda gyászéve lesz 2018. Minden drágult, tehát a az állami Hazugság Művek eltakarodhat a jó q**a nénikéjébe a saját lábon álló paraizákkal együtt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
A jelenlegi hatályos törvény nem a nyugdíjak értékének a megőrzését, hanem a befagyasztását, sőt csökkentését jelenti. Ezért a gond pontosan az érvényben lévő törvénnyel van, mivel az nem a fogyasztói, vagy a nyugdíjas kosárral számol. De még ha azzal is számolna, akkor is egy növekvő gazdaságot, reálbér emelkedést feltételezve, kódolva van a nyugdíjasok elszegényedése (még akkor is, ha az utóbbi években az infláció kisebb mértékűnek bizonyult a tervezettnél) az aktívakhoz képest. Ezért lenne fontos a
meggondolatlanul kapkodva megszüntetett svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása, ugyanis az igazodna az inflációhoz, a gazdaság és a keresetek növekedéséhez. Ez lenne a lehető legigazságosabb megoldás, de mivel a bérek jobban nőnek, idővel még ez is kevesebbet érne, mint ahol bérkövető a nyugdíjemelés...

A minimál nyugdíj pedig hét éve változatlanul 28.500 Ft, míg Szlovákiában ugyanez 30 év
munkaviszony után 80 ezer forint.
Eközben a jegybankelnök fizetését két és félszeresére emelik és több állami cégvezető akár ötmillió forintot is kézhez kaphat havonta.
Az " évezred legnagyobb pofátlansága", hogy 0,9 százalékos nyugdíjemelést ad jövőre a kormány.
Jobban teljesít!
quadrocopter
Mondtam, hogy fel kell lázítani a nyugdíjasokat, minden alaphangot megadtak hozzá, egyébként már most is van némi morgás, aztán a horda gyászéve lesz 2018. Minden drágult, tehát a az állami Hazugság Művek eltakarodhat a jó q**a nénikéjébe a saját lábon álló paraizákkal együtt!
CsipkeRózsa
A 0,9 %-os emelést már tavasszal közölték, akkor a MNB előjelzése a 2018-as évre 2,4 % volt. Tehát, a kormány annak tudatában volt, mégis volt képe a 0,9 %-ot beütemezni.
Most, esetleg nagylelkűen megemeli 3-4 tizeddel és akkor mindenki elégedett lesz, hogy mégsem 1 % alatt lesz az emelés. Így kell ezt csinálni.

Arra már nem sokan gondolnak, hogy azelőtt az átlagkereset emelés és az infláció átlaga adta a számítás alapját. Most, hogy az infláció lement, az béreket aránylag jobban emelték, sokkal rosszabbul járnak a nyugdíjasok az emelés megállapításával. Még akkor is, ha arra hivatkoznak, hogy az előző években nagyobb volt az emelés, mint az infláció.
CsipkeRózsa
@CsipkeRózsa: az előbbi hozzászólásomban az évszámot elírtam, a helyes szám: 2017.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.