A Magyar Nemzet birtokába került egy hangfelvétel, amin Cserháti Tiborné, az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) hivatalvezetője panaszkodott. Kapaszkodjanak, erős mondatok jönnek.

Az ORÖ-képviselőkből álló bizottság tagjai alaposan megkapták a magukét Cserháti Tibornétól, aki indulatos beszédében hívta fel a politikusok figyelmét az önkormányzatnál uralkodó lehetetlen állapotokra. Mi volt a problémája? Két hónappal a májusi közgyűlés után sem kapott felhatalmazást arra, hogy a rendkívül pazarló módon működő hivatalt átszervezhesse úgy, hogy az megfelelően tudjon működni.

Beszélt az ORÖ-ben uralkodó összefonódásokról, arról, hogy egyes képviselők bejárnak hozzá például olyan kérésekkel, hogy az ő ismerősük kapjon fizetésemelést. De alapból az álláshelyeket olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akik egyszerűen nem dolgoznak.

Az ÖRO likviditási gondokkal küzd, a félmilliárdos éves büdzsé már elment. Mindeközben az ORÖ elnöke, Balogh János egy 2015-ös évjáratú Audi A4 S line típusú autóval furikázik – olvasható a cikkben. Az Audihoz sofőrt is biztosít az önkormányzat Baloghnak, méghozzá havonta 250 ezer forint fizetésért. A Magyar Nemzet információi szerint a szolgálati luxusautót nem más vezeti, mint az ORÖ-elnök veje.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
ES??? Mi fog tortenni? Szegeny csaj belebolondul a korrupcio, a lustasag es a burokracia altal generalt baromi helyzetbe...

Es orbanvitya, te fomaffiozo! Hol dugdosod azt a tetves farkasflorit??? Mit tudhat az rolad, hogy ennyire veded ot???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Szókrakész: De te még mindig nem látod, hogy Orbán védi ezt a rendszert.
"Képtelenség működtetni az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ), ugyanis a szervezet alkalmazottai között nincsenek szakmailag alkalmas munkatársak, az álláshelyeket pedig olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akiknek a tevékenysége mögött nincs munka. A Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel szerint többek között erről beszélt a kisebbségi szervezet hivatalvezetője az önkormányzat július végén tartott szakmai bizottsági ülésén."
www.romnet.hu/hirek/2016/11/12/csaladi_kifizetohely_az_oro
Szókrakész
@human: Tisztán látom az egészet.
Én a gyökerekhez mentem vissza.
És tök mindegy ki van hatalmon, jelen esetben fidesz, a cigányok védett "kisebbség", alias lassan többség.
Ők lophattak áramot, vagy...

És ezt látnod kéne.
Equus
@Szókrakész: tilos a tuljdonelleni szabálysértések esetenkénti nyilvántartása... pedig azzal lehetne bizonyítani az üzeletszerűséget. És nagy kár volt a szabs. értékhatárt 50.000-re megemelni. Ezzel ugyan javult a bűnügyi statisztika, de a kereskedőkkel lett kibaszva meg a zemberekkel: 100.000-es bicót simán eltolják, ha megfogták a szakértő majd szépen megállapítja, h már csak 49.000-et ér, oszt szabálysértés maradt.
kissé felnőttem
@Equus: már bicot is szabad simán levágva a zárat és 1-2-5-10 kör és visszaviszem vagy nem már ez sem lopás csak tartósan kölcsönöztem ezt mind kb. 10 napja itt olvashattam a neten. Itt tartunk. egy emlék Viktor terepjáróját lopák el amikor rendőrnő kisérte a gyerekeivel a suliba az aztán kapott kemény éveket vissza lehet keresni mikor volt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.