Várhatóan ítélet születik szerdán a Gödöllői Járásbíróságon annak a volt fociedzőnek az ügyében, aki rávette 10 éves tanítványát, egy kisfiút, hogy szexuális kapcsolat legyen közöttük.

A férfi 2008 szeptemberétől dolgozott a domonyi általános iskolában, mint futballedző és koordinátor. Az edzéseken későbbi áldozata, egy akkor 10 éves kisfiú is rendszeresen részt vett. A vádirat szerint 2009 nyarán közeledett először tanítványához, arra kérte őt az egyik edzés után, hogy maradjon a sportpályán. A többiek lassan elmentek, ők pedig egyedül maradtak. A férfi behívta az öltözőbe a fiút, ahol meztelenül várt rá. Amikor a gyerek belépett az ajtón, éppen törölközött. Arra kérte a kisfiút, hogy kézzel elégítse ki.

“A vádlott, miután izgalmi állapota egyre jobban felfokozódott,megkérdezte a kiskorú sértettől, hogy látott-e már férfit elélvezni. A kiskorú sértett azon válaszára, hogy nem látott és nem is szeretne ilyet végignézni, a vádlott a kiskorú sértett előtt önmagát kielégítve egy törölközőbe ejakulált” – áll egyebek mellett a vádiratban.

A férfi figyelmeztette a gyereket, hogy nem beszélhet senkinek a történtekről, mert ha mindez kitudódik, mindketten bajba kerülhetnek. A kisfiú hallgatott.

Eltelt három hét, és a férfi ismét arra kérte a diákot, hogy – a múltkorihoz hasonlóan – elégítse ki őt az öltözőben. A gyerek nem ellenkezett, és – ahogy a hivatalos tájékoztatásban áll – szexuális kapcsolat alakult ki közöttük, a vád szerint körülbelül tíz alkalommal.

A vádiratból egyébként kiderül az is, hogy a férfi korábban Svájcban élt, ahol – egyebek mellett – szexuális zaklatásért négy évet kapott, majd kitiltották az országból.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Árulja már el nekem valaki, hogy egy szexuális zaklatásért elítélt embert miért engednek gyerekek közelébe???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Svájcból csak a szar jut el hozzánk? Pedofil edző, svájci frank hitel stb?
De ezeket a pedofilokat lelőném azonnal.Ebből ember sosem lesz.
namihami
Remélem, hogy ez a ""koordinátor és sportember"" a börtönben a megfelelő cellát és a helyhez megfelelő bennlakókat fogja megkapni. Ezenkívül a szobatársainak még finoman azt is a tudomására hoznám, hogy ki ez és miért van itt. De főleg azt, hogy a ""partnerének"" egy tízéves kisfiút választott.
A többit bízzuk rájuk.
Aki Én
Árulja már el nekem valaki, hogy egy szexuális zaklatásért elítélt embert miért engednek gyerekek közelébe???
Alfonzia
Tiltakozom a cím ellen. Gyermekkorúval nem lehet "szexelni", mivel maga a kifejezés kölcsönösséget feltételez. Ha aktus történt, akkor a gyermekkorút megerőszakolták, szexuálisan bántalmazták, visszaéltek vele, ha pedig a konkrét cikkbeli esetre utalunk, akkor az edző "szexuálisan molesztálta" a gyermeket. Kérem a szerkesztőt, hogy javítsa ki a súlyosan félrevezető címet.
coni
Valmiféle szűrés csak van mielőtt gyerekek közelébe engednek valakit. Persze ha pedofilokat kitűntetnek az nem jó üzenet a társadalom felé, így nem csak a hatalom, de a társadalom is elfordítja a fejét ha "gyanús" esetet észlel, lásd úszók...
Zeta
@Aki Én: Ahogy hallottam, különleges elbanásban lesz része a börtönben!
Aki Én
@Zeta: Az ilyeneket imádják. Először a fogait távolítják el, aztán ő lesz az oral maistro.
grincss
@Aki Én: Nagyon jó urológusok vannak ott!
Biztos naponta többször "megvizsgálják"! :-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.