Ma előzetes bejelentés után személyesen mentem be a Belügyminisztériumba arról érdeklődni, hogy miért engedték be a 25 éve FBI-körözés alatt álló, terrorizmus támogatásával vádolt Ghaith Pharaon-t – írja közleményében Vadai Ágnes, a DK alelnöke.

Úgy folytatja: a belügy ma látványos menekülést mutatott be. Miközben nekem azt mondták, hogy nincsenek felkészülve a tájékoztatásomra és majd a jövő héten egyeztetnek velem időpontot, addig – éppen a látogatásom ideje alatt – a Heti Válaszban jelent meg lesújtó cikk a Pharaon-ügyről a belügy közreműködésével.

Hiába ködösít, titkolózik és húzza az időt a Belügyminisztérium, a végére fogunk járni a Pharaon-ügynek!

- ígéri Vadai.

A Heti Válasz arról ír az ominózus cikkben: a hazai hatóságok sosem vettek ujjlenyomatot az FBI által keresett Ghaith Pharaontól, ennek ellenére nemcsak vízumot, hanem magyarországi tartózkodási engedélyt is kapott.

A magyar hatóságok 2014-től lényegében minden biztonsági kaput megkerültettek Ghaith Pharaonnal, hogy akadálymentesen törhessen utat magának Magyarországon – írja a hetilap.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Szókrakész: Egyetértek. Csak hát az üzlet, az üzlet. FideSS-kdnp vonalon ez mindent megelőz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@Szókrakész: Egyetértek. Csak hát az üzlet, az üzlet. FideSS-kdnp vonalon ez mindent megelőz.
Desischado
Kiváncsi lennék rá, mennyit fizetett pharaon ezért orbánéknak, hogy beengedjék?
sin
Állatok ezek, nem emberek!
A sok fattyú!
Magyarországon az igazságszolgáltatás igazságtalan!
A Q anyátok, ti adható-vehetők gazemberek!
Ilyen a világon nincs, amit ti műveltek, gecik.

Ebből tényleg lámpavas lesz!!!
TomasP
Nem titkolóznak, csak nem mondják el, hisz az volt az érdekük, hogy jó viszonyban legyenek vele. Ezért nyújtottak segítséget neki. Hiába kérdezgetik, NEM LESZ VÁLASZ, vagyis mindent mondanak, csak nem válaszolnak.
CHEWBACCA
Nem mindenkinek lehet FÁRAÓ szomszédja...
nezelodo
@Desischado: Szólni kéne a Lőrikének utalja vissza azt a kis pénzt, amit fizetett, és ott parkol az ő nevén lévő számlán a MET pénzekkel. A Lala meg csak fújja, hogy USA titkosszolgálati játszma folyik, és állandóan hazudnak ebben az ügyben. Na, hazudozás ügyben azért nem tudják überelni az Orbán kormányt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. February 19., 17:32
Ezen a gyönyörű helyen nyaral Gesztesi Panka – fotó
Szórakozás - 2020. February 19., 17:24
Súlyos büntetést kapott a királynőtől Meghan