Murányi András érezte, hogy valami nincs rendben. Már több mint egy éve volt a Népszabadság főszerkesztője, és mindig könnyen el tudta érni a kiadó vezérigazgatóját. Október 7-én délután azonban hiába próbálkozott. Aznap este volt a világbajnoki selejtező meccs Magyarország és Svájc labdarúgó válogatottja között, és Murányi szerette volna elintézni, hogy kicsit kitolják a lap nyomdába adásának határidejét. Így a teljes országos kiadásba is belefért volna a meccsről szóló tudósítás, a plusz idő elérésére azonban szükség lett volna Rónai Balázs vezérigazgató közbenjárására is. Miután Rónai szokásától eltérően nem reagált a hívásokra, Murányi küldött neki egy sms-t 14:43-kor. Leírta benne, hogy miről van szó, mire a vezérigazgató csak annyit válaszolt, hogy „ok”. Továbbra sem érkezett meg azonban az engedély a nyomtatás kitolására, ezért Murányi 16 óra után pár perccel küldött neki egy újabb sms-t. Rónai erre már nem válaszolt, és végül nem is kapott halasztást a szerkesztőség a...

Forrás: direkt36.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Azt tudtátok, hogy már 2014 októberében együtt kávézott Habony Árpád és a Népszabadság vezérigazgatója (nem a szerkesztőség vezetése)? Újabb bizonyíték, hogy politikai kormányakcióról volt szó és nem gazdasági döntésről.
magyarnarancs.hu/belpol/mirol-beszelget-habony-arpad-a-nepszabadsag-vezerigazgatojaval-92254

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.