Sikeresnek nevezte a magyar gazdasági modellt, a munkaalapú gazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc műsorának adott interjúban, amelyben azt mondta: azért emelkedhet nagy mértékben a minimálbér és csökkenhet a társasági adó, mert az ország gazdasági alapjai rendben vannak, a pénzügyi rendszer stabil.

"Ezek az intézkedések most azért jöhettek létre, mert a munkát elvégeztük. A magyar gazdasági modell, a munkaalapú gazdaság sikeres. Mi mindig is hittünk benne, most a külvilág is elismeri"

- mondta a kormányfő a korábban rögzített, hétfő reggel sugárzott, gazdasági kérdéseket érintő interjúban.

Közölte: most jön a következő szakasz, egy hatéves gazdasági tervről tárgyal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadókkal és a munkavállalókkal.

A tervezett minimálbér-emelést a miniszterelnök elérhetőnek tartja. Rámutatott ugyanakkor, hogy "a vállalkozókkal vannak gondjaink" az ügyben, de a következő napokban szeretnének megegyezni velük. A nemzetgazdasági miniszter "kapott mozgásteret" a tárgyalásokra – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a vállalkozóknak igazuk van abban, hogy a kifizetett bért túl nagy adó terheli, és ezért követelik annak csökkentését. Az arányok a kérdésesek, de Varga Mihály a munkabéreket terhelő adók hatéves csökkentési programjára tett javaslatot a munkaadóknak – erősítette meg, hozzáfűzve, hogy a magyar vállalkozók még soha nem kaptak ilyen ajánlatot az elmúlt 30 évben.

Megjegyezte, hogy ha a vállalkozóknak kisebb az adójuk – márpedig a munkabért terhelő adók csökkenni fognak –, akkor magasabb fizetéseket adhatnak.

A kormányfő úgy fogalmazott: a bértárgyalások sikere esetén a most tervezett 0,9 százalékos helyett – amely érthető módon bántja a nyugdíjasokat – az ideivel megegyező mértékű, vagyis 1,6 százalékos nyugdíjemelés lehet jövőre.

Emlékeztetett arra, hogy kormánya megtartotta ígéretét, megőrizte, sőt növelte a nyugdíjak vásárlóértékét az elmúlt években.

A következő évekre tervezett 40 százalékos reálbér-emelkedést firtató kérdésre a miniszterelnök úgy reagált: "kiinduló számnak ezeket el tudom fogadni, és ha ezt végre tudjuk hajtani, az szép siker lesz", de "még, még, még följebb" kell nyomni.

A társasági nyereségadó csökkentéséről Orbán Viktor kijelentette: minden magyar vállalkozónak előnyös lesz az egy számjegyű, 9 százalékos adónem. A kormány a régió legjobb vállalkozói világát akarja létrehozni Magyarországon – hangsúlyozta.

A csökkentéstől a kormányfő azt várja, hogy nőni fognak a Magyarországra érkező befektetések, valamint azt is, hogy mindenki "nyugodtan bevallhatja" majd, mije van.

Ha jól csinálják az adócsökkentéseket – mondta –, akkor a gazdasági teljesítmény nő, és kisebb adókulcsok mellett is meglesznek az állam bevételei, mert nagyobb lesz a gazdasági aktivitás.

"Nem mondok le arról a célról, hogy kisebb adókkal színvonalasabb sport, kultúra teremthető ebben az országban, mert kisebb adókból is több pénz érkezhet be"

- válaszolta a tao-pénzek sorsát firtató kérdésre. A kultúra és a sport ügye felívelő pályán halad, és ott is marad – mondta.

A helyi iparűzési adóval kapcsolatban közölte, ehhez az adónemhez nem nyúlnak, mert akkor az önkormányzatok bevételei megszűnnek.

Orbán Viktor ismét kifejtette azt is, hogy a külföldön dolgozó magyarok ügyéről ő nem "jajgatva" beszél, éppen ellenkezőleg, lehetőséget lát benne. Szerinte arra kell felkészülni, hogy a következő időszakban "a mi embereink is jönnek, mennek, mikor hol látnak lehetőséget", és nem javasolja, hogy az állam korlátozza őket ebben.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hogy nem szakadt rá a stúdió! A kisebb vállalkozásoknak az 1 % adó csökkentés tényleg óriási kedvezmény!
A nyugdíjak reál értékéről jobb ha hallgat! Vagyunk még páran, akik nem hiányoztak a matematika óráról, és még nem szenvednek alzheimer kórban. A "munkalapú társadalom" esetében a közmunkásokra, meg a külföldön dolgozókra gondolt? Igaz, ha szembe jönne vele a "Munka" az utcán, nem ismerné fel!
matolcsyval szólva: Blöff, blöff, blöff!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Hogyne neked hazugovics meg a százezer lábukon álló családodnak, de CSAK NEKTEK, a nép meg nyomorog!!!
bakegya
@Nessy: kocsisévike ráülhetett volna a szájára,de azt is kielégíti a fogtechnikájával.
Bolond likból bolond szél fúj-de hát még mindíg EZ A BÖFÖGÉS kell a magyar vállalkozásoknak ,hát csinálják ki magukat EURÓPÁBÓL.A fideSS BETELEPÍTETT KÖTVÉNYEIT,ÉS A HELYI ADÓKKAL MEGPÚPOZOTT PAKSI HITELT A KÍNAI VASUTTAL EGYÍÜTT A HÁTUKRA VEHETIK.
A NYUGGEREKEN MEG SEGÍT MAJD A GŐZFEREDŐBE UTALVÁNYAIVAL CAKKK-PAKKK,AZT IS A GYEREKEIK-ÉS UNOKÁIK FIZETIK!-a MOL EGYRE MÁSRA VÁSÁROLJA VISSZA AZ ÉRTÉKESÍTÉSSEL FOGLALKOZTATOTT CÉGEKET ÉS MINT PL AZ ERZSÉBET KÁRTYA,MÁR NEM FOGADJÁK EL ,UGYANAKKOR A TESZKÓ MÉG MINDÍG OSZTOGATJA A BÓNUSZAIT AMIT A KUTAK UGYANCSAKKK ELUTASÍTANAK.A BANKI ÉLETBIZTOSÍTÁSI BEFIZETÉSEINKKEL EGYÜTT MÁR SEGGBE LETTEK IGEN SOKAN RÚGVA...folytatja!!!DDD
Jozefina
Persze, hogy sikeres, miután büntetlenül ennyit lopni másutt képtelenség!!!
Eladott Ország
"Sikeres a magyar gazdasági modell"...
A rendszerváltás után több mint húsz évvel a magyar bérek nem zárkóztak fel a Nyugat-Európában dolgozók fizetéséhez. Sőt, mint a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) bérpolitikai szakértője megállapítja elemzésében: a magyar bérek néhány átmeneti felzárkózási szakasz (2001-2006, 2009-2010) óta folyamatosan távolodnak az európai bérek szintjétől. Vagyis kormányokon átívelő a probléma. Az utóbbi években pedig már lemaradtunk a környező, hasonló fejlettségű és hasonló problémákkal küzdő országokhoz képest is.
evacica
Sikeres Orbánnak meg a vazulusainak, akik nem győznek eleget lopni!
silber13
@karma1: Dehogy etetem, csak látva eztaz izét,elálmélkodom a primitivus Giganticus ekkora nagyságú megnyilvánulásán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.