A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt – közölte a jegybank pénteken.

A közlemény szerint a jegybank piacfelügyeleti eljárást indított a társasággal szemben a Norbi Update brókerügyek kapcsán elszenvedett veszteségeiről szóló, 2016. január 15-i sajtócikk nyomán.

Ennek során a jegybank megállapította, hogy a megjelent cikkben a kibocsátó a Norbi Update Lowcarb részvények külföldi tőzsdére történő bevezetésére, a részvényárfolyam jövőbeni alakulására, illetve a külföldi értékesítésből származó árbevételre vonatkozóan hamis, megalapozatlan, illetve félrevezető állításokat közölt. Ez piacbefolyásolásnak minősül, feltéve, hogy az információt terjesztő személy az információk ilyen jellegéről tudott, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna – írták.

A bírságösszeg meghatározása során súlyosító körülménynek számított, hogy a Norbi Update részvényekhez a Budapesti Értéktőzsdén egyéb (ezek értékét befolyásoló) származtatott termékek is kapcsolódtak. A jegybank ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a társaság eljárás során tanúsított együttműködő magatartását – áll a közleményben.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Elsőre kijelentem, hogy az életben nem ettem-vettem még Norbitápot, de...
Ez az MNB és vezetése meri bárkiről a megtévesztést, csalást és sumákolást állítani és ezért büntetni? Vajon a Kuszaszem hasonló vizsgálgatás esetén hányszáz millió forintot fizetne ki a viselt dolgaik miatt? Csak az a difi, hogy a Norbi (nem rokon) ezt saját zsebből csengeti, a Matolcsy pedig (már ha egyáltalán meg merné valaki vizsgálni) ugyanezt a mi zsebünkből tenné.
volvós
Kis b...i gyerek !!! Kiestél a fönök seg...böl
Azt hitted, visszaosztás nélkül müködik a maffia ??
Hát igy jártál. Jobb, ha hozzászoksz a hétköznapi
" földi " élethez , vagy a rácsos ablakhoz...:-)
namihami
Elsőre kijelentem, hogy az életben nem ettem-vettem még Norbitápot, de...
Ez az MNB és vezetése meri bárkiről a megtévesztést, csalást és sumákolást állítani és ezért büntetni? Vajon a Kuszaszem hasonló vizsgálgatás esetén hányszáz millió forintot fizetne ki a viselt dolgaik miatt? Csak az a difi, hogy a Norbi (nem rokon) ezt saját zsebből csengeti, a Matolcsy pedig (már ha egyáltalán meg merné valaki vizsgálni) ugyanezt a mi zsebünkből tenné.
quadrocopter
Röhej, a Magyar Nemzethy Babakelengye Eltolcsy Zrt. keménykedik a sokkal kisebb és gyengébb, próba-sunyival.
Lepényleső
Megülte a gyomrukat,avagy két dudás nem fér meg egy csárdában?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.