Lesújtó a közhangulat Magyarországon – 80 százalék érzi úgy, hogy inkább rossz, mint jó irányba haladnak a dolgok itthon.

Az Ipsos 25 országra kiterjedő kutatását a tekintélyes The Economist foglalta össze, és a HírTV idézi. A magyarok majdnem kétharmada az egészségügy helyzetét látja a legtragikusabbnak. Ez világviszonylatban is kiemelkedő, az ötödik helyre fért fel.

A dobogó második helyén a pénzügyi és a politikai korrupció áll, ezt követi az elszegényedés és a társadalmi egyenlőtlenség.

A magyarok 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Amíg ez a kleptokrata, maffia, parazita kormány van hatalmon semmi jóra nem lehet számítani. A korrupció állami szintre emelt. A haveri kapitalizmus során a szotyis csúti és bandája, a fideszes oligarchák, állami csókosok, hűbéresek és haverok gazdagodnak. A pórnépnek kuss van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
Buta a magyar.
Az első helyre kéne tenni pénzügyi és politikai korrupciót.
És ha ez megszűnt, a tettesek sittre kerültek, akkor azonnal megszűnik az eü és egyéb probléma is.
Zeta
A kormány értetlenkedik!
Magyarország jobban teljesít!
soljanka
...majd elmegy szavazni, és tesz egy x-et a Nemzeti Beteg és Társai Rt-re.
Borsodi
Anyaország, Cigánybűnözés :: 2016. november 26. 19:42 :: 61 hozzászólás Havi félmilliót vesz fel törvénytelenül a főcigány, a neje negyedmillióért sofőrködik neki

Reklám Nem született döntés az Országos "Roma" Önkormányzat (ORÖ) közgyűlésén a szervezet elnökének javadalmazásáról, így Balogh János kilenc hónapja jogosulatlanul veszi fel havi félmillió forintos fizetését – írta a RomNet. A portál szerint ráadásul erre az ORÖ törvényességi felügyeletét ellátó kormányhivatal már fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet, ám sem az elnök, sem a hivatalvezető, sem pedig a felügyeleti szerv nem tett konkrét intézkedést a jogszerű működés helyreállítása érdekében. Bár Balogh János áprilisban még arról tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatalát, hogy javadalmazása a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik, a hivatal cáfolta ezt. Mint írták, az ORÖ közgyűlésének jegyzőkönyve nem tartalmazza az erre vonatkozó döntéseket. Éppen ezért egyébként jogszerűtlennek tekinthető nemcsak az elnök és a tisztségviselők, hanem a képviselőknek történő tiszteletdíj kifizetése is, mert a hatályos működési szabályzat azt mondja ki, hogy „a testület tagjainak tiszteletdíjat, természetbeni juttatást nem állapít meg”. Zoom Az ORÖ törvényes működését felügyelő kormányhivatal május 13-án kelt levelében arra utasította Balogh János elnököt, hogy a törvényes rend helyreállítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket, és erről 30 napon belül tájékoztassa a felügyeleti szervet. Az ORÖ közgyűlése mindezek ellenére a mai napig nem hozott ezekről határozatot, a kormányhivatal pedig barátságos hangvételű tájékoztatólevelek küldésén kívül mást nem tett. Az elnökváltás körüli időkben viszont sokkal keményebben lépett fel a kormányhivatal Hegedüs István volt elnökkel és hivatalvezetőjével, Buri Edinával szemben. Törvényességi felügyeleti bírságot is kiszabott, fegyelmi eljárást indított. Részrehajló döntéshozatal miatt Vajda László és Lakatos Oszkár képviselők többször...
wagabund
aki nem látja az egészségügy tragikus helyzetét, az vagy szülész-nőgyógyász-sebész-fogorvos-magánorvos, vagy éppen nem beteg...

a többi stimmel.
kamazuka
Az iránnyal nincsen semmi gond.
A szemlélettel van a gond!
A szemléletmód váltás választ ad, a válasz megoldás orientáltságot.
Az pedig sokkal több, a gondolat erejénél.
Zeta
Az optimistáknak üzenem, lesz az még rosszabb is!
wagabund
@Zeta: én pesszimista vagyok...akkor örülnöm kellene?

(amúgy ott a pont)
Zeta
@wagabund: Csak a hívek tudnak örülni a jelen "eredményeinek"
Equus
@Borsodi: kutyából szalonna??? Fehér ember meg csak fizesse a 27%-os ÁFÁ-t és a többi adóját és szűköljön, ha vmit benézett, mert jön az APEH
Eladott Ország
Amíg ez a kleptokrata, maffia, parazita kormány van hatalmon semmi jóra nem lehet számítani. A korrupció állami szintre emelt. A haveri kapitalizmus során a szotyis csúti és bandája, a fideszes oligarchák, állami csókosok, hűbéresek és haverok gazdagodnak. A pórnépnek kuss van.
Equus
@Eladott Ország: szívemből szólottál, helyettem is
justhpeter
@Eladott Ország: Összefoglaltad a lényeget és ez a következő években sem fog változni. A rezsicsökkentést felváltotta a béremelés jelszava, akit pedig majd kirúgnak, azok nem számítanak.
kakaósbögre
milyen érdekes a világ.két éve a Hír TV-nek eszébe sem jutott volna ilyen híreket leadni.
varrólány
A 20 % vajon kik lehetnek? Ők biztos látják a fényt !?
emerencia
@Eladott Ország: @justhpeter: @Equus: Csatlakozom.
Macskaszem
@varrólány: nyilván a rendszer haszonélvezői. A mészároslőrik, rogántónyók, garancsik, a mengyirolandok meg hasonló vidéki kiskirályok. Na meg a hasznos hülyék, akik viktortól tudják, hogy jó nekik.
Törölt felhasználó
És a magyarok 80% a rinyálásdon kivül csinál is valamit...Ja amikor el kéne menni választásra akkor otthon tömi a pofáját és, hogy értelmiségi polgárnak tünjön azzal mentu magát, hogy ő nem tud kire szavazni...
quadrocopter
Jó lenne, ha a 80 % 2018-ban is ennyi lenne!
Törölt felhasználó
@Horizont: Tudom tudom:) de 40 %, akik dönthetnének csak sodródnak, aztán meg kivannak..:)
eugen4402
@Horizont: Én elhiszem a 20%-ot. Minden intézet, intézmény vezetése "egy vérből való" a fidesszel, egymásból élnek, de a cehhet mi fizetjük. (10 millióból mindig volt az a 2 millió, amelyik egzisztenciális okokból ragaszkodott Orbánhoz.) Ők baromi jól élnek, nézd meg a Black Friday-es riportokat. Viszik a kétméteres plazmatévéket, mintha ingyen osztogatnák... Valahogy nem közmunkásoknak látszanak!
Desischado
@emerencia: Én is. Remélem, eljön a nap, amikor végre megbuknak! Ez nem tarthat örökké!
Villon
Nem a magyarok 80%-a, hanem a megkérdezettek 80%-a. Ugyanis a "magyarok" fogalomba beletartoznak pl. a csecsemők is. Amennyiben ez az arány a felnőtt lakósságra értendő, akkor azt kell írni, ami önmagában is elégséges. Kár túllihegni, hiteltelenné tenni.
Nessy
@Villon: Ez is van olyan hiteles, mint a 98 %!
Azért egyet nem értek! Az egyik közvélemény kutatás szerint gond van az egészségüggyel, oktatással, egyre nagyobb a korrupció, nő a szegénység. Aztán a FIDESZ támogatottsága az egekbe!
human
@Szókrakész: Hogy az egészségügy van az első helyen az természetes. Hisz hálapénzzel és lerobbant kórházzal gyakran személyesen találkoznak a polgárok, de milliárdos csalásról csak a médiában hallanak.
Szókrakész
@human: Vazze!

Te is fordítva ülsz a dakota lovon?!?!?!
human
A 80%-ban a fideszesekből is van rendesen. De ugye Orbánra szavaznak, mert néphagyomány meg nehogy Gyurcsány visszajöjjön. Hogy fát vágnak az ő hátukon is az másodlagos.
human
@Szókrakész: Nem hiszed el, hogy ez így működik?
Szókrakész
@human: A hálapénzezés is egyfajta korrupció.
Tehát a korrupció halmazba tartozik, azon belül csak egy kategória.
Törölt felhasználó
@Szókrakész: A korrupció mögött nincs munka...a hálapénz mögött azért van orvosi teljesítmény... Hálapénzt azért is adunk, mert tudjuk kevés, amit kapnak. Természetesen ez így nem helyes, de azért nem venném egy kalap alá azzal, amikor pl: Rogán féláron csuszópénzért eladja az ökkormányzati ingatlanokat kibaszott maffiozó-újgazdagoknak, hogy még gazdagabbak legyenek...
moareka
Akkor hol a frászban van ezeknek a marha nagy támogatottsága...
colibri
@moareka: Ez az igazi kérdés, amire jó lenne tudni az igaz választ!
simitata
És...Számít ez valamit. Nem. Van a média és annak kiszolgálói, és van a valóság. Ugyan kérem...
volvós
"...A magyarok 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok..."
Viktorovics szerint meg 98% jó irányba...akkor ki hazudik ???
magyarbakancs
"A magyarok 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok"
Amennyiben igaz ez a felmérés akkor mért vezet mindig a Fidesz?
A többi párt mért nem tud profitálni az elégedetlenségből?
Hellcat
80%!!! Elsöprő győzelem...új egység!!...ja ez nem az?
Eladott Ország
@moareka: Valóságban sehogy, mivel a több mint 40 % nem szavaz egyik pártra se, hallgató többség.
herczeg0210
Akkor mégis ki a fészkes fene szavazta meg ezt a vezetést???
verőce21
Szerintem a legjobb irányba mennek a dolgok, a teljes kapitalista átalakulás felé! Más sem csinálná különben.
Csak még a munkaerő árát kell jobban megfizettetni, mint kicsit nyugatabbra.
krumpli
Fura, hogy ezek, a balos Összezördüléseken sehol sincsenek... szánalmas erőlködés megint...
Akkorát fogtok szívni Balosok az elkövetkező néhány évben.. hogy a megválasztása miatt mindent megtevő Nyanya országa sem lesz menedék ! Marad Észak Európa !!! HEHE !!!
Pakoljatok...
krumpli
@krumpli: Odaát hideg van... Megérdemlitek !
Lepényleső
Az irány jó,-ívelt,tehát körbejárunk? Cirka 1954-et írunk-újra?
verőce21
@Lepényleső: (19:13) A világpolitikától függően viszont eljuthatunk újra a kőkorszakba is! :)
JAJMÁR
Kb. Pont ebben a sorrendben sorakoznak a súlyos problémák, ahogy a 80 % látja. Csak azt nem, hogy kik és hogyan fordítanák jó irányba a dolgokat.
Jozefina
Valakik hazudnak!!! Vagy a 80 %-aki azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, vagy, akik afidesz-kdnp-re szavaznának. A kettő ellentmondásban van egmással!!! De a közvéleménykutatók is variálhatják az eredményt. Minden esetre fals a kép!!!
solidedge
Ebben nincs semmi új. Magyarországon a 15. századtól mennek rossz irányba a dolgok.
Béla333
@solidedge: 09.11
Csak eddig mindig lehetett mást hibáztatni: a törököt, az osztrákokat, a németeket, az oroszokat, de az elmúlt 26 évért kit hibáztassunk?
Csak magunkat tudjuk! Mi szavazunk újra és újra azokra, akik csak kárt, bajt hoznak az országra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.