Antall József, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc után most Simicska Lajosról írt portrékönyvet az egykori MDF-es képviselő, Debreczeni József – tudatja a hvg.hu.

A szürke dominanciás című könyv szerzője a Vasárnapi Híreknek adott interjút, amelyben elmondta: nincsenek jelek arra, hogy Simicska Lajos és Orbán Viktor kiegyezne. Olyan súlyos sebeket ejtettek egymáson, amelyek nem gyógyulnak be.

Orbánnak nagyobb a fegyvertára, de a veszítenivalója is, így most Simicska inkább kivár, és amint Orbán lejtmenetbe kerül, akkor fog támadásba lendülni. Még az is előfordulhat, hogy 2018-ban már bekövetkezhet a végjáték.

Arról, hogy a Jobbikot támogatja-e Simicska, Debreczeni úgy vélekedik, hogy az Orbánnak ártani tudó három párt közül (Jobbik, MSZP, DK) bármelyiket támogathatja. De tény, hogy Simicska és Vona Gábor többször is találkoztak, ráadásul először Simicska kezdeményezett.

(címlapfotó: mno.hu)

87 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
TASzSz
@karma1: Na, egyszer felkerekedek, s kimegyek, meglátogatlak, mert ilyen korrekt embert itthon ritkán találni!
grincss
@karma1: Hipp-hopp, ez valóban eccerű!
Majd a házatok elől telefonálok, h itt vagyok! :-)
karma1
@TASzSz: Pocsek a tereronk, annak ellenere, hogy egy hegyteton lakunk, es legvonalban ralatunk a telefontoronyra,...:o((( Rohadt sokat kuzdtunk egy jobb mobilszolgaltatasert, szoval, legyen egy eros telcsid,...:o)))
karma1
@TASzSz: Mar mondtam: GYERE! Komolyan is gondoltam. ...:o)))
Jozefina
Bízom benne, hogy működik a "háttéripar" közte és az arra érdemes ellenzéki pártok között és egyszercsak robban az a várva-várt "bomba"!!!
mariaberta
De mikor? Lendüljön már be, mert képes leszek és meghalok a sok várakozásba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.