Jövő februárban, márciusban kezdődnek el 139 járásban a Szupergyors internet program hálózatépítési munkái – közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn Szegeden, sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás: jön a Szupergyors internet

Magyarország lesz az első uniós országok egyike, ahol a közös európai határidőnél két évvel korábban, már 2018 végére valamennyi végponton – háztartásban, gazdasági társaságnál, közintézményben – elérhetővé válik a legalább másodpercenként 30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors internetszolgáltatás – mondta Deutsch Tamás. Hozzátette: ennek érdekében a következő alig több mint két évben 150 milliárd forintnyi beruházás valósul meg.

A felmérések szerint 900 ezer-1 millió olyan háztartás van az országban, ahol nincsenek meg a műszaki feltételei a szupergyors internetszolgáltatás kialakításának. Az internetszolgáltatók 2018 áprilisáig saját forrásból ezeknek a "fehér foltoknak" a 40-45 százalékát eltüntetik – tudatta a politikus.

A további több mint félmillió háztartás esetében pályázaton választották ki azokat a cégeket, amelyek uniós és hazai forrásból kiépítik a szükséges infrastruktúrát. A konvergenciarégióban 10 ezer kilométernyi légkábelt és 3 ezer kilométernyi alépítményben vezetett kábelt fektetnek le, ezek 86 százaléka üvegszállás technológiájú lesz – mondta a miniszterelnöki biztos.

Az első körben abban a 143 járásban írták ki a pályázatokat, ahol meghaladta a százat az érintett háztartások száma. A tenderek közül 139 volt sikeres, a támogatási szerződéseket megkötötték, a fejlesztések előkészítése, tervezése, engedélyeztetése folyik – tudatta DeutschTamás. Hozzátette: a beruházásokat végrehajtó társaságok, illetve konzorciumi tagok többsége a magyarországi internetszolgáltatásban már eredményeket felmutató kis- és közepes vállalkozás.

A kormány döntött arról, hogy a programban önerőből, illetve uniós támogatásból megvalósuló beruházások esetében a hatósági ügyek koordinációjáért a Csongrád megyei kormánymegbízott, Juhász Tünde a felelős.

A kormánymegbízott elmondta, a szerepe elsősorban az lesz, hogy a fejlesztésekkel kapcsolatos hatósági döntések minél gyorsabban megszülessenek.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Remélem mire tökéletesen beüzemelik úgy 2018 elejére, akkor szupergyorsan elhúztok a ,,csúnyába"!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Profonn
Mer a zinternet jó ! Értem ? Nyilatkozta Deutsch Tamás.
glorianna
"30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors " ... aha. Vagy lesz, vagy nem lesz, de szupergyors biztosan nem lesz. Ilyet (és ennél sokkal többet) havi párezer jó magyar forintért minden szolgáltató tud, a hálózat is ki van építve már egy ideje.
cikicakk55
@papa.49: Drága papa! Most megnyugtattál,mert tényleg olyan bajban vagyunk anyagilag,hogy néha már bánt,hogy az internetet befizetem,ahelyett,hogy azon is ételt vennék.A fiam szokott csitítani,hogy ne idegeskedjek,mert neki sokkal többet ér az internet mint egy szelettel több zsíros kenyér..Nem jár strandra,nem jár moziba,nem jár koncertre,,nem ül be a haverokkal egy sörre sehova,nyaralni 4 éves korában volt utoljára.Ilyenkor tényleg azt érzem,hogy nem vehetem el az utolsó játékát is. nehéz ez,de így,hogy legalább nem kell új gép hozzá ez nagyon sokat jelent.Meg is írom neki sms-ben azonnal,mert most koleszban van.Még egyszer köszönöm,jó egészséget és maradj ilyen kedves segítőkész ember.ha ilyenekből állna az ellenzék,mint te vagy,a Fidesz már csak egy rémálom lenne.@Desischado:
papa.49
@cikicakk55: Nem jár ezért köszönet szívesen segítek, ha tudok, bármelyik rendes embernek aki a környezetemben van...
cikicakk55
@Desischado: nagyon szépen köszönöm a segítséget.Amit írtál annak a legnagyobb része számomra kínaiul van.PLd:Hogy kell memóriát venni? Azt sem tudom milyen a gépem típusa.A nagy fiamtól kaptam,az övé volt,de ő vett egy újat magának.Addig nekünk volt egy laptopunk,de az olyan lassú volt,hogy 20 perc alatt állt át másik weboldalra. Most ez a gépem asztali,toronnyal működik.Ez jó,mert ha elromlik a billentyűzet,lehet venni másikat, a laptopnál meg mehet a szemétbe.Ugyan így van jó pár alkatrész benne,amit ki lehet cserélni,bár azokat már nem ismerem, a fiam mondta. Eddig egyszer volt gond vele,az egér romlott el Mostanában meg a billentyűzet makacskodik,hiába nyomom a caps lock-ot,nem ír nagy betút.A másik amit nem értek az" Valamint az Adblock plus-t töltsd le a böngésződbe, és volt reklám, nincs reklám!" Ezt egyáltalán nem értem.nekem is van vírus irtóm,csak nem fizetős. Az avast-ot raktam fel,mert az egy évig jó,na meg megtanított a fiam az " eset online scanner" használatára.Azt nem kell telepíteni,online működik és az akkor éppen minden ismert vírust megtalál. Ki is javítja.Az én gépemen nincs sok cucc,így fél óra alatt kész.Köszönöm szépen,hogy ilyen kedvesek vagytok és segítetek.A jó tanács néha sokkal többet ér a pénznél. Szia!
Desischado
@cikicakk55: Kedves, a memória a gép emlékezete, az tárolja a dolgokat, és gyorsabb lesz a gép tőle. Egyébként egy kis keskeny téglalap alakú lemezke. Alkatrészként lehet venni, csak tudni kell, milyen a gép tipusa. Az Adblock meg egy program, írd be a keresőbe, hogy Adblock plus letöltés, megjelenik az oldal, ahonnan elindíthatod a letöltést. Letöltöd,és akkor fent megjelenik baloldalt egy kis ablak, és engedélyt kér a Firefox böngészőjére letöltésre. Nekem Firefox-om van. Elindítod a letöltést, utána újraindítod a letöltést, és nem lesznek reklámok a gépeden. Az Avast is jó vírusírtó, és a másik program, amiről írtam, azt is érdemes letölteni, mert azokat a vírusokat is elintézi, amit az Avast sem vesz észre. De az is jó, amire a fiad megtanított. Az öcsémmel meg mihelyst tudok, beszélek, hogyan lehetne a gépeden gyorsítani. A klavit meg próbáld meg portalanítani, és ha akkor sem lesz jó akkor másikat kell venni, vagy írsz kisbetűvel, ettől nagyobb baj ne legyen. Remélem, tudtam valamicskét segíteni.
Az asztal gép százszor jobb, mint a laptop, pontosan azokért a dolgokért, amiket írtál. Minden jót nektek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.