Az idén érdemben, 5,2-5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet – vélik elemzők azt követően, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétette a legfrissebb munkaügyi statisztikát.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője az MTI-nek kiemelte, hogy az augusztusban és szeptemberben látott stagnálást követően, októberben újra csökkent a munkanélküliségi ráta. A jelentős csökkenés mellett az aktivitási ráta emelkedett és elérte a 61,6 százalékot, ami új csúcsnak számít – tette hozzá.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt hangsúlyozta, hogy minden ágazatban nőtt a foglalkoztatottság, és úgy vélte, az idén érdemben, 5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Újabb 500.000 munkavállaló készül Nyugat-Európába?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Újabb 500.000 munkavállaló készül Nyugat-Európába?
Eladott Ország
A hazai statisztikában a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozó foglalkoztatottak is számítanak, mert rendelkeznek hátrahagyott magyarországi háztartással.
Ha ezt a kettőt, a külföldön dolgozók számának növekedését és a közfoglalkoztatottak számának növekedését levonjuk a foglalkoztatás összesen bővüléséből, akkor azt láthatjuk, hogy a növekedésből nem sok marad, azaz inkább stagnálásról, csökkenésről beszélhetnénk.
Ez az FIDESZSTAT önfényező jelentése. ( közeleg a választás)
Eladott Ország
Kiegészítés: ma,12:22
A munkanélküliek táborába nem számitanak bele azok az aktiv korú, ám munkát keresők, akik MÁR KIKERÜLTEK a nyilvántartásból is, hiszen MÁR ELLÁTÁSRA SEM JOGOSULTAK!
Nessy
Arról nem is beszélve, ha az adott hónapban egy napot dolgozott, már "munkavállaló". Kis hazugság, nagy hazugság, statisztika, kormány propaganda!
vadnarancs
A sok nyugger segglyuk ezt is beveszi. Mert Magyarország jobban teljesít!
Eladott Ország
@vadnarancs: Ez a baj, mert ha sok nyugger összefogna, elfogyna az fidesz " új többsége".
nyanya001
Persze, ha a Századvég csinálja majd a felmérést !
mégállnekem
Ennek csak örülni lehet, főleg a nyugdíjasoknak! Meg lesz az a kis lé minden hónapban, most már ne legyen álmatlan éjszakája emiatt senkinek. Nyugodjon le mindenki a pecsába...a stadionépítések óriási lehetőség a munkanélküliség felszámolására, ergo, építsünk fel még vagy ezer stadiont!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.