Budapest és Varsó egyetért abban, hogy Közép-Európa az európai növekedés motorjává válhat – mondta el az MTI-nek kedden Varsóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszterrel tárgyalt.

Mint mondta, lengyel kollégájával egyetértettek abban, hogy a világban zajló, az amerikai külpolitika megváltozásából, a Brexitből adódó nagyon komoly változások azt indokolják, hogy még szorosabbra fűzzék a visegrádi országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország – V4) együttműködését.

Az említett változások azt a lehetőséget kínálják Közép-Európának, hogy "még inkább az európai növekedés motorjává váljon", és a világgazdaságban is "stabil tényező legyen, mely komoly vonzerőt jelent azoknak a vállalatoknak, melyek az új, modern, digitális gazdasági korszakban biztonságos és dinamikus helyet keresnek beruházásaikhoz". Ezért egész Közép-Európának érdeke a még szorosabb regionális gazdasági együttműködés – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatokról szólva a miniszter rámutatott: Lengyelország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, az idei év első nyolc hónapjában újabb 7 százalékkal növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalom, a Lengyelországba irányuló magyar export pedig ebben az időszakban 13 százalékkal nőtt. A kétoldalú kereskedelmi forgalom az év végére várhatóan meg fogja haladni a 8 milliárd eurót.

Szijjártó Péter elmondta, Waszczykowskival arról is egyeztettek, hogy a jelentős magyar gazdasági szereplők – például a Mol vagy a Richter Gedeon vállalat – hogyan tudnák növelni lengyel piaci jelenlétüket.

Az egyeztetés során Waszczykowskival "megerősítették együttműködésüket arra vonatkozóan is, hogy az Európai Uniónak reformokra van szüksége" – mondta el Szijjártó.

Szijjártó Péter megköszönte Waszczykowskinak, hogy Lengyelország idén csatlakozott Magyarországhoz az Európai Bíróságnál elindított kvótaperben. Arról biztosította őt, hogy "akárhogyan is alakul a Varsóval szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus", Magyarország ebben az ügyben "semmiféle korlátozó intézkedést nem fog támogatni", sőt "hangosan tiltakozni fog, és ellene fog szavazni, ha bármilyen ilyen kezdeményezés előkerül".

A két külügyminiszter kedden több kétoldalú megállapodást kötött, ezek közül Szijjártó Péter kiemelte a nagykövetségek ingatlanjaira vonatkozó szerződést, mely – mint fogalmazott – egy "hosszú évek óta zajló jogi vitának vet véget". A megállapodás értelmében a varsói magyar nagykövetség a magyar, a budapesti lengyel nagykövetség pedig a lengyel állam tulajdonába kerül.

Egy másik megállapodás értelmében a pristinai magyar nagykövetség látja el majd Varsó vízumügyi képviseletét Koszovóban.

Szijjártó megerősítette: Magyarország támogatja Varsó pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági helyére a 2018-2019-es időszakra. Megköszönte Waszczykowskinak, hogy Varsó támogatta Magyarország beválasztását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden részt vesz a V4-ek és a nyugat-balkáni országok külügyminisztereinek találkozóján Varsóban. A Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai uniós főképviselő részvételével tartandó egyeztetésen a nyugat-balkáni országok (Albánia, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Macedónia, Montenegró és Koszovó), valamint Bulgária, Horvátország, Görögország, Románia, Szlovénia és Olaszország külügyminiszterei is részt vesznek. A találkozón a Nyugat-Balkán EU-integrációjáról tárgyalnak, napirenden szerepel a migráció, az energiabiztonság, a hibrid fenyegetések és a szervezett bűnözés kérdése is.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@Eladott Ország: Nekem is a hasonló, ötütemű jutott eszembe: szív, sűrít, szuszog, gyújt, pufog, de b@szik elinduulni...
Ördögvadász
Emma, a pászúl banya az EU egyedüli nyertese.
A háborúkhoz hadi technika kell és fordítva, az eladósodott parasztnak meg kölcsön és klóros csirke. Na?
Lepényleső
Igen,ha a leghatékonyabban a rabszolgák dolgoznak,de ezt még egy fáraó sem tudta elérni.
aremy
a szájrágónak szóljon már valaki hogy a hoffer motor is motor és ezért mi egy senkik vagyunk.
Eladott Ország
@aremy: a Szájrágói motor csak kétütemű, melyet csak vontatni lehet. Se nem gyújt se nem pufog, kifingott.
simmering73
Két bolond egy pár. Közép Európa hülyéi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél