Belső vizsgálatot rendeltek el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, ahol a hétvégén az egyik mosdóban holttestet találtak.

A intézet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: a vezetés haladéktalanul elrendelt egy részletes belső vizsgálatot és együttműködik az eljáró hatóságokkal.

Mint ismert:  vasárnap délelőtt a kórház főépületének nyilvános wc-jében egy hullát találtak.

Többnapos hulla a kórházban: belső vizsgálatot rendeltek el

Az elhunytra a 9. emeleti nyilvános, látogatói, nem betegellátó osztályon található mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében találtak rá, amikor a takarítónő a bezárt fülkét akarta kinyitni. A helyszínelést végző nyomozók szóbeli tájékoztatása szerint idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, a holttestet az Igazságügyi Intézetbe szállították át.

A halál okáról és időpontjáról csak a hatósági kórbonctani vizsgálat eredményének ismeretében lehet felelősen nyilatkozni – írta az intézmény, hozzátéve: az eseménnyel összefüggésben további részletekről csak a hatósági eljárás és a részletes belső vizsgálat lefolytatását követően adnak tájékoztatást.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Öt nap után a takarítónő bekopogott. Gratula.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Katalina62
Nem kellett volna jelezni, hogy wc. záva van, ès nincs jexlezve, hogy miért?
Veleda
Lényeg a lényegben, hogy az osztályos nővéreknek még este sem tűnt fel, hogy az egyik beteg hiányzik. Pizsamában, papucsban novemberben hova a jó bánatba tűnhetett el?
papa.49
Én viszont ekkora blamázs után azt kérdem mikor mond le a embertelen emberminiszter, és az egészségügyi állattitkár???
Már be kellett volna érkeznie mindkettőnek!!!
Miféle vircsaft van itt???
Veleda
@Mirabilis: Akkor egészségesen húnyt el???
Veleda
@Mirabilis: az is lehet. Akkor viszont napokig nem takarították a wc-t. Akkor nem a nővérek, hanem a takarítónő a hunyó:))
simmering73
Öt nap után a takarítónő bekopogott. Gratula.
lampa laz
Hát, jó márkás légfrissítőt, (Gucci, Armani) használhatnak, ha nem éreztek szagot, még akkor is, ha klozetról van, mert annak azé nem 1 egyszerű babfőzelék szaga van, főleg ha már több napos...
papa.49
@lampa laz: Valahol olvastam, hogy még kilincs se volt az ajtón!!!
Csókoltatom a emmi minisztert így 2016 ban, mikor is megy esztergányolni???
kkalman
A takarítók a helyzet magaslatán lehettek, ha több napig nem vették észre az elhunytat. Vajon akkor is ennyire tolonganak, amikor a fizetést kell felvenniük? Ha nem, akkor mehetnek közmunkásnak!
Szókrakész
@papa.49: Miért ő a felelős?!?!?!

A kórházigazgatót kéne picsán rúgni!!!
Elnézést a kifejezésért.
papa.49
@kkalman: Szerintem már most is azok...
papa.49
@Szókrakész: Most magyarázzam egy normális országban ilyenkor a minimum, hogy benyújtja a lemondását az illetékes akárki, ja hogy ez nem egy normális ország, így már értve!!!
Szókrakész
@papa.49: A kórház gazdasági igazgatója a hunyó!!!
Egy miniszter nem mehet el minden kórházba kilincseket ellenőrizni.
Ők olyan adatokkal dolgoznak, amiket a kórházigazgatók az asztalukra tesznek.
És én is magyarázhatnám, hogy...
papa.49
@Szókrakész: A lemondást akkor is fel kellett volna kínálnia, legfeljebb a ME. nem fogadja el, de így csak az látszik tisztán a kurva sok pénzért semmi felelősség nincs, hát engem ez háborít fel, a ,,következmények nélküli országlás,,!!!
Szókrakész
@papa.49: Bocs félreértettem.
Már azt hittem, hogy a pápának kell lemondani, mert erőteljesen terjeszkedik az iszlám.
Tehát.
Xarul dolgozik a Franciska.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.