Az egykori agrárminiszter súlyos problémákról beszél, szerinte aAz Agrárszektor számolt be a Portfolio által szervezett, csütörtöki, Siófokon megtartott Agrárszektor 2016 konferenciáról, amelyen részt vett az első Orbán-kormány agrárminisztere, Torgyán József is. Az egykori tárcavezető kemény véleményt fogalmazott meg a mezpgazdaság jelenlegi helyzetével kapcsolatban: a magyar agrárium fejlődési irányát egy lenini hasonlattal jellemezte: egy lépés előre, két lépés hátra. A portál szerint többször is hangsúlyozta, hogy rendszerben kellene gondolkodni és másként kell megítélni a nagyüzemi termelők és a családi gazdaságok teljesítm

(Forrás: 24.hu, karma1 által)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Józsi-bácsi semmi gond még a csak elvi lehetőséggel rendelkezők között sincs más mint műveletlen paraszt-suttyók! =))
karma1
Bar nagy bohocnak tartottam az oreget, aki eleg sokat megprobalt ugyeskedni - neki meg nem ment annyira, mint a mostaniaknak, mert az unokahuga nem volt sokaig a MALEV igazgatoja (Hingyi Beatrix), de legalabb volt benne annyi gerinc, hogy gyorsan levaltottak a nem odavalo holgyet a posztjarol (Nem igy a Vitezy Davidkat, o akkora hulye tud maradni, amekkora, es sokaig megse bukik bele az egyik legnagyobb kozlekedesi szolgaltato vezerigazgatosagaba )...
Azal egyutt nem rossz, amiket mond, a magyar gazdasag teljesen feleslegesen van kiszoritva a magyar paicrol, pedig benn lehetnenek a multiknal is... Nem biztos, hogy kozvetlenul az agrariumbol kellene jonnie az ME-nek, de jobban oda kene figyelni erre a problemara...
nyanya001
Már hiányoltam ezt a hordószónokot meg is szólalt de minek !
nezelodo
Ja, ja Józsi bá' minimum egy rózsadombi parasztgazdát kell jelölni, vagy egy gázszerelő herceghalmon is gazdálkodó aranykalászos gazdát, azzal a csupa értelem fizimiskájával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél