Leállították a 4-es metrót a Szent Gellért tér közelében péntek este, mert az utasok füstöt észleltek. Az embereket kikísérték az állomás felé – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Füst miatt leállították a 4-es metrót

Kisdi Máté elmondta: vélhetően a metró füstölt, de a kiérkező tűzoltók már csak enyhe füstöt észleltek.

A metró a Szent Gellért tér és a Fővám tér között, előbbitől mintegy húsz méterre állt meg. Biztonsági okokból mindkét állomást és a szerelvényt is kiürítették.

Az utasokat, 122 embert részben tűzoltói segítséggel kikísérték a Gellért tér felé az úgynevezett mentőjárdán, amely két állomást köt össze és egy szinten van a szerelvény ajtajával – tudatta a szóvivő.

Füst miatt leállították a 4-es metrót

Senki nem sérült meg – közölte Kisdi Máté, hozzátéve: vizsgálják az eset körülményeit.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: a 4-es metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár áramellátási hiba miatt.

Hozzáfűzték: a Szent Gellért téren útszűkületre kell számítaniuk a Műegyetem rakpart felé tartóknak, a Nagytétény felé közlekedő 133E autóbusz pedig nem érinti a Szent Gellért tér és a Budafoki út/Karinthy Frigyes út megállót.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Valami kurva nagy baj van a metrókkal úgy általában. Nem inkább erre kéne költeni, mint stadionokra?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
@Manhattan: A hármas öreg. A négyes fidesz beszerzés.
nezelodo
Néhány napja Tarlós még fideszes szerénységgel széttépte azt a tájékoztatót, amit egy ellenzéki tömörülés osztogatott, mit kell tenni ha baj történik a metróban. Nem szeretném, ha baj lenne, de emlékeztetném ezt a zseni főpolgit, ha egy porszívót vesz, a használati utasítás első húsz oldala a lehetséges veszélyeket veszi sorra, és az utolsó oldalon esetleg leírják, melyik a kapcsoló rajta.
Miért akadályozza meg hogy a metró esetében egy halvány reménye legyen az utasnak a saját bőrének mentésére?
Horizont
Kurva nagy a baj. Lassan minden hétre jut egy metrós hír. A 4-es is?? Hiszen az a legújabb!
Nem igaz, hogy nekem ezen kell izgulnom nap mint nap mivel két gyerekem is pesti. Tényleg húzkodják az oroszlán bajszát. Terror cselekménnyel riogatott a felcsúti rém aztán a metró alagútban lesz tömegkatasztrófa. Azt a 20 milliárdot erre is költhette volna a g...iiiiii!
justhpeter
@Horizont: De hát kellett másra - mondjuk a haverok feltőkésítésre. Mészáros új tévéjére, Vajna új rádiójára, Takony újabb baromságaira. És ha már mindent számba vettünk ne felejtsük el, a fővárosiak erre szavaztak. Most meg szagolják.
magyarbakancs
Blaha Lujza Tér felújítása után az első nagyobb eső után beázott.
Míg fel nem újították addig ne is volt gond a födémmel.
Horizont
@justhpeter: Az a baj, hogy akik nem rá szavaztak azok is szagolják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.