A Fidesz szerint az ellenzékre ahogy 2004-ben és 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, december 5-én lesz 12 éve, hogy megtörtént a gyűlöletkampánnyal kísért kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Az akkori Gyurcsány-kormány a szocialistákkal és a liberálisokkal együtt elérte, hogy magyart magyar ellen fordítsanak, a választópolgárokat félrevezették, a külhoni magyarságot pedig megbocsáthatatlanul megsebezték – fogalmazott.

A kommunikációs igazgató felidézte, hogy a 2010-ben megalakult Országgyűlés első döntése volt, hogy ezt sebet orvosolja, ezért elfogadta a kedvezményes honosításról szóló törvényt.

"Gyurcsány és sok szocialista még akkor sem volt hajlandó e nemzeti ügy mellé állni, ahogy Vona Gábor sem, ő részt sem vett a szavazáson. Az ellenzékre, ahogy 2004-ben, 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben. Együtt utasítják el a magyar embereket segítő adócsökkentéseket és az alkotmánymódosítást is, amellyel megtilthattuk volna a migránsok betelepítését" – olvasható a Fidesz közleményében.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Nos, melyek azok a bizonyos "nemzethy ügyek" ? Pharaon "professzor", esetleg Mészáros hányingere a töménytelen pénztől, vagy Rogár-Tróger csodás gazdagodása, esetleg mindenáron elkerülni az unó figyelő szemeit?
Lehet húzni anyátokba!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
laja70
Ez fordítva is igaz! A fidesz csak a 3,3 millió fideszes pártja és csakis azokat támogatja!
moareka
Az ellenzékkel lehet számítani, decsak olyan ügyben ami nem a ti önös érdekeiteket szolgálja, ez utóbbi volt a legtöbb...
Borsodi
A fidesz egyedül is képes tönkre tenni, el szegényíteni az egész országot.,ha meg segítség kell Kdnp ugrik.
kissé felnőttem
az emut 8 ba hányszor mentek ki a parlamentből, hányszor nem szavaztak ? fiuk mi is láttuk ? akkor még nem volt a sajtó sujtó Laci-bácsi Komoly ellenzék lenne ? lenne hasmenés rendesen. Mi ez most? sok lud győz , de vége lesz 5-10-15- év aztán más szelek fujnak. Emlék sem marad a tegnapról.
max a kastélyok ha el nem árverezik.
sziha
@kissé felnőttem: nekem is ez volt az elso gondolatom...
evacica
Jó édes anyátokat! Nektek mi a nemzeti ügy?! A lopás harácsolás, a nép butítás? Vagy még nagyobb nyomorba süllyeszteni a népet?! Mindenkivel összeveszni? Vagy az orbáni hazugságokra éljenezni? Hátigen ezt normális ember nem támogatja és az ellenzék sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.