A kormánypárti Magyar Idők a szervezethez közelálló forrásból úgy értesült, hogy a Sándor Mária nevével fémjelzett Magyarországért Mozgalom politikai ambíciókat dédelget.

A lap szerint komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy civil és a „demokratikus ellenzéktől” érkező támogatással próbáljanak képviselőket küldeni az Országgyűlésbe.

Megkeresték a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Máriát is, aki úgy nyilatkozott: kormányváltást szeretne, amit az ellenzéki pártok összefogásával tudna elképzelni, de a demokratikus pártokkal a Jobbik kézfogását nem látja lehetségesnek.

A mozgalom politikai szerepvállalásáról azt mondta:

A választási kampányban a saját utunkat szeretnénk járni. Nagyon sok szakterület képviselői csatlakoztak hozzánk, erre szeretnénk koncentrálni, és a civilek összefogásával akarunk foglalkozni.

(címlapkép: Népszava)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Mária Sebestyén Péterné · Zeneművézseti szakiskola /Konzervatórium/

Ének-zene tanárként a fülével nem lehet probléma, viszont a szeme már nem az igazi.
Aki valóban úgy gondolja, hogy ez csak uszítás, az komoly gondokkal küzdhet a hétköznapokon.
Mielőbbi gyógyulást kívánok Önnek, és az Önhöz hasonlóknak. Akkor még lenne remény.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@sziha: Libsi patkányokat eltaposni fogjuk, nem vitázni velük!
sziha
@Bringás: te nem is tudsz vitazni... Ahhoz kene nemi esz is... Szovegertesrol es valaszadasrol mar nem is beszelve...
Bringás
@sziha: Cincogás nem érdekel! Eszed nincs, libsi tempó van! Takonnyal nem törődök!
sziha
@Bringás: de nagyon ugy nez ki, hogy torodsz... Vagy miert habzik mar kora reggel a szad?
picike1
@Bringás: soha nem hagyta és hagya a magyar eltaposni magát csak másokat lehet taposni te drága !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.