Budapest főpolgármestere a Klubrádió kedd reggeli műsorában sajnálatát fejezte ki és mielőbb gyógyulást kívánt a 2-es metróvonalon történt balesetben megsérülteknek.

Hétfő reggel a Pillangó utcai állomásnál egy érkező metrószerelvény nekiütközött az előtte lévő, már az állomás peronja mellett álló vonatnak. A balesetben tízen megsérültek.

Tarlós István elmondta: a baleset ügyében az üzemeltető BKV mellett a közlekedési hatóság is vizsgálatokat végez, a rendőrség pedig nyomoz. Számára az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy az Alstom-szerelvényekkel kapcsolatban a Metróért Egyesület pénteken levélben fordult hozzá, Tarlós István azt mondta,

nem érti, hogy miért nem az üzemeltetőnek küldték.

A Városháza sem megelőző karbantartást, sem pályamunkát, sem diszpécseri tevékenységet nem végez, ha valamilyen problémát észleletek azt az üzemeltetőnek kellett volna jelezni – tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy a levelet hétfőn vette kézhez, két hétig nem dolgozott ugyanis bokatörése miatt.

Tarlós István ellenzéki kijelentésekre reagálva közölte:

az Alstom-szerelvényeket akkor kellett volna kritizálni, amikor 2005-2006-ban megrendelték ezeket a szerelvényeket és leszerződtek rájuk.

Azt mondta, a 4-es metróban legutóbb egy papírdarab miatt keletkezett füst, a 3-as metrón nem történt baleset, a hétfői, a 2-es metróvonalon történt esetnek pedig egyelőre felderítetlen az oka.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ne mosakodj szarzsák, ki vette át te meg a bandád, ez a csoki a tied!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sziha
@csa-csa: a mondanivalod elso reszevel teljes mertekben egyetertek.
A masodik csak ott hibadzik, hogy:
ad 1., ahogy nezelodo is irta, bizony kritizalva lettek a szerelvenyek, nem is allhattak forgalomba egy jo ideig.
ad 2., hogy lehet, hogy 10 ev utan hirtelen raeszmel Tarlos, hogy sz@r az egesz? Igen, megvannak a szerelvenyek, mukodokepesek, de karban is kell oket tartani. Ami a jelenlegi duborgo gazdasag mellett mar nem is olyan biztos, hogy 100%-os.
ila51
@sziha: ...épp a nyáron a hőségben megbolondult az információ kijelző , kérdem a sofőrt , hogy aki nem jártas az jól bevadul tőle...mondja nincs rá pénz
Párizsban csak fél fokkal ne stimmeljen a légkondi hatása , már állnak ki vele , átnézik tövéről hegyire
Desischado
Isten ne adja, de előbb utóbb tragédia is lesz. Akkor is visszafelé fog tarlós mutogatni?
sziha
@Desischado: egesz Mo. egy szep, nagy katasztrofea. Es visszafele mutogat a fideSS?
wagabund
Miként fordulhatott elő az a lehetetlen(nek hitt)helyzet, hogy egy szerelvény utolérte az előtte lévőt...pláne a Pillangónál..(ha ezt tudja a vizsgáló,akkor már mindent tud)
ezekben a szerelvényekben, és a diszpécser előtt is van GPS, minden szerelvény mozgását látja az indító..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.