A Szupergyors internet program keretében 2018 végére az ország valamennyi településére eljut a legalább másodpercenkénti 30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors internetszolgáltatás – közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a kedden Zalaegerszegen tartott konzultáción.

A tanácskozáson polgármestereket, jegyzőket, valamint a kormányhivatal munkatársait a települések érdekeit szolgáló, mindenkihez eljutó fejlesztési programról tájékoztatták.

Deutsch Tamás kiemelte: a minőségi internetszolgáltatás a gazdaságélénkítő hatása mellett leegyszerűsíti a közügyek intézését, segíti az oktatási rendszer átalakítását és a mindennapi életben is előnyöket biztosít.

Hozzátette: 2020 végéig Európában minden háztartásba, minden közintézménybe, önkormányzati és állami közigazgatási intézménybe eljut a szupergyors – legalább másodpercenkénti 30 megabit adatátviteli sebességű – internetszolgáltatás. A program célja, hogy az Európai Unió minden polgára élni tudjon a digitális szolgáltatás előnyeivel, lehetőségeivel – mondta el Deutsch Tamás.

Kiemelte, hogy a fejlesztés Magyarországon két évvel korábban eredményesen megvalósul. A nagyarányú hálózatfejlesztések eredményeként a 2018-as év végére minden magyar családnak, háztartásnak lehetősége lesz a legalább másodpercenkénti 30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors internetszolgáltatás igénybevételére.

A Zala megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a kormány Digitális Jólét Programja számos, már évek óta zajló, a digitális átalakulást érintő programnak, valamint jó néhány új fejlesztésnek ad keretet. A Zala Megyei Kormányhivatal 258 – 257 települési és egy megyei – önkormányzattal áll folyamatos munkakapcsolatban – emlékeztetett Sifter Rózsa. Kitért arra is, hogy a kapcsolattartás és az adatgyűjtés Zalában tíz éve elektronikus úton zajlik. A napi munkának és a járások keretében kialakított ügysegély-rendszernek gyakran gátja a lassú internethozzáférés. A gyorsinternet így nemcsak közvetlenül, hanem a közigazgatáson keresztül közvetve is segíti az állampolgárokat – hangsúlyozta.

A digitális infrastruktúra kiépítése a településeken azért is elsődleges fontosságú, hogy segíteni tudják a munkavállalókat, és arra is lehetőséget ad, hogy a helyi kis- és középvállalkozások versenyképességét Zala megyében is támogatni, erősíteni lehessen – mondta összegzésként a kormánymegbízott.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Most következik az az 1 év mikor kiderül, hogy minden csak 2018 második felében, a választások után lesz nagyon jó.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
30 Mbit/sec---Szupergyors???
Igaz, valamikor a Budapest-Vác vasútvonal is rendkívüli sebességű utazásnak számított. Nálunk ez a vonatsebesség még ma is annak számít, ugyanaddig tart. Időben.
human
@namihami: 10 Mbit / sec is elég böngészéshez. Édesanyámnál is ez van. Én a fő gondnak azt tartom, hogy a városunkban 4000 Ft alatt nincs csomag amiben internet lenne. Ezt sok.
Cefi
2018 végére megvalósul a Szupergyors internet program.
Japánban.
human
@Cefi: Tudod mi a gondolatátvitel? Mi itt kigondolunk valamit és odaát valósul meg. (Hofi)
Cefi
@human: ...és az igazság odaát van...
Szókrakész
"2018 végére az ország valamennyi településére eljut a legalább másodpercenkénti 30 megabit adatátviteli sebességű, szupergyors internetszolgáltatás "

A Mari néniéknek, Józsi bácsiéknak nagy segítség lesz kapálás közben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.