Az amerikai külügyminisztérium rövid közleményt adott ki a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Magyarországon tíz év fegyházbüntetése ítélt szír férfi ügyében. A közleményben, amelyet Mark Toner helyettes külügyi szóvivő írt alá, aggodalmukat fejezik ki Ahmed H. elítélése miatt.

A Szegedi Törvényszék múlt szerdán, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek a szír férfit.

Az amerikai külügyi közlemény megjegyzi, hogy Ahmed H. részt vett 2015 szeptemberében a magyar-szerb határnál lévő Röszke közelében a rendőrség és a menedéket kérők összecsapásában, amit szélesebb értelemben véve terrorizmusnak minősítettek. Sürgetik a magyar kormányt, hogy "független civil társadalmi csoportok bevonásával átlátható vizsgálatot folytasson" a Röszkénél történtek ügyében és vizsgálja meg még egyszer Ahmed H. és a hozzá hasonlóan elítéltek ügyét. "Továbbra is szoros figyelemmel kísérjük majd" az ügyet – olvasható a közleményben, amelyben teljes névvel szerepel a szír férfi.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
PJProby
Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét.

Linda Dillow
krumpli
Tompika legalább mondott valami normálisat is :
" A közleményre válaszul Deutsch Tamás azt írta a Facebookon: ha a szír férfi Amerikában tizedannyit tett volna, mint Röszkén, "akkor az amerikai rendőrök már rég szitává lőtték volna emberijogilag." Azt is írta: "szeretettel ajánlom az USA külügyminisztériuma figyelmébe, hogy a magyar büntető törvénykönyv nem telefon, nem beszélünk bele! "
PJProby
"Továbbra is szoros figyelemmel kísérjük majd"
Az amerikai külügy ne aggódjon a magyar holnap miatt! A mai nap is egy holnap, ami miatt tegnap is aggódtak.
krumpli
Különben pedig, ha walaki félreértené : Jelenleg még nem Tramp az elnök. A beiktatása januárban lesz. / Ha megéli /
wagabund
..."Aggodalmát fejezte ki az amerikai külügy a tíz évre ítélt szír férfi ügyében"...

a magyar külügy meg a rengeteg ártatlanul kivégzett ember, és a jelenleg is több éve, évtizede halálsoron szenvedők miatt fejezte ki aggodalmát. A kábítószeren élő több millió gyermek sorsáért, a Vitnami, Afgán, Iraki és más ártatlan áldozatokért is szomorúak vagyunk...

...szólt a magyar külügy válasza...(ez fikció)

jónapot kívánok.
Szókrakész
Ha ezért a tíz évet sokallják, akkor Amerikában miért szabhatnak ki 200-1000 éveket, vagy 3x-s életfogytot, ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.