Módosította fővárosi közgyűlés a városrendezési szabályzatot, hogy a Kopaszi-gátnál tervezett ingatlanfejlesztés a fejlesztő szándékai szerint valósulhasson meg – írja az Index.

A fővárosi közgyűlés által tárgyalt módosítási javaslat legfőbb eleme egy 120 méteres toronyház elhelyezése, ehhez módosítani kell azt a szabályozást, ami eddig tiltotta ilyen magas épület megépítését erre a területre.

A településszerkezeti terv csak Csepel északi részén biztosított ekkora magasságra lehetőséget, a Lágymányosi-öböl melletti területen 65 méter volt a megengedett maximális magasság. Azaz csaknem kétszeresére nő az új szabályozás szerint a magassági határ.

Megépülhet a 120 méteres budapesti felhőkarcoló

(Képen: A tervezett beruházás látványterve)

A Kopaszi gáton folyó beruházás hátteréről azt írja a lap:

Garancsi István cége 16,5 milliárd forintos eximbankos hitellel megvásárolta a budai Duna-part egyik utolsó jelentős méretű, üres és beépíthető területét egy bajba került portugál befektetőtől. Majd bejelentette, hogy az 56 hektáros területre rengeteg olyan lakást fog felhúzni, amelyekre fel lehet venni az állam által nyújtott 10+10 milliós családi otthonteremtési kedvezményt. Tette mindezt a csok bejelentésével nagyjából egy időben. Más szóval Orbán milliárdos barátja államilag gerjesztett bizniszen gazdagodik tovább.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@wagabund: Talán még helikopter leszálló is lesz rajta, hogy Rogán Tóni is tudjon parkolni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
CSAK jelzem, hogy Pécs pl. nagyon örül, hogy vége sikerült eltüntetni a "toronyházat", a már évtizedek óta kísértettanyaként magasló 25 emeletest.
human
Azért kíváncsi lennék rá, hogy Tarlós hogy nyilatkozik erről az egészről. A toronyház teljesen idegen a környezettől ráadásul Orbán kedvéért még rendeletet is kellett módosítani, mert a megengedett magasság sokszorosáról van szó.
kiscsillag66
Arra lennék kíváncsi, ha ezt az őrületet valaki más találta volna ki, akkor is módosították volna???
human
@kiscsillag66: Fel szoktam tenni a kérdést az ilyen cikkeknél a fideszeseknek: És ha Gyurcsány csinálta volna?
kiscsillag66
@human: Nem tudtad volna feltenni ezt a kérdést. Budapest már lángokban állna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.